Csillagos ég

Ahogy beléptem a házba, anya nagy szemekkel nézett rám.
- Na? - szólalt meg végül.
- Mi na? - néztem rá értetlenül, mert nem értettem, hogy mit akar megtudni.
- Hát mi volt a baj Dzseniéknél?
- Ja.. - nevettem fel hangosan. - Vettek egy kecskét és el kellett kapni. - röhögtem még mindig jóízűen.
- Kecske? De minek? - értetlenkedett anya.
- Ahh. Csak az apja akart venni, mert már kiskora óta szeretett volna egyet. A legjobb az egészben, hogy a kecske menet közben leszarta Dzseni ágyneműhuzatát, amin a kedvenc bandája volt. - meséltem neki teljesen beleélve magam.
- Nem semmi. - mondta elképedve.
- Az. Na de megyek, mert még tanulnom is kéne. - köszöntem el, majd egy puszit nyomva az arcára felindultam a szobámba.
Szerencsémre most nem találkoztam Danival, de ettől eltekintve nagyon halkan közlekedtem a fapadlós folyosónkon.
Valahogy éreztem, hogy ezt nem fogom megúszni, ugyanis ahogy közeledtem a szobám felé a padlón egy olyan helyre léptem, ahol recseg, ezért utána már hallottam is, ahogy Dani szobájának a kilincse lenyitódik.
- A fenébe. - mondtam halkan konkrétan magamnak.
Megfordultam és egy nagy mosolyt az arcomra erőltetve köszöntöttem őt.
- Gáz van? - nézett rám rezzenéstelen arccal.
- Te aztán nem szarozol..
- Hát nem.. Alig találkozunk egy nap, ha meg találkozunk akkor rögtön elmész. Mintha kerülnél.. - mondta, közben tekintetét belefúrta az enyémbe. Mivel így alig tudtam a szemébe nézni, hol a földet, hol pedig egy szépen bekeretezett, családi fotót a falon. A képen Dani, Peti illetve egy gyönyörű szép, hosszú szőke hajú lány állt. Dani anyukája biztos nem lehetett, ahhoz túl fiatal volt a csaj.
- Hahóóó! - csettintgetett Dani az orrom előtt, ezzel felébresztve a gondolataimból.
- Bocs. - ráztam meg a fejem.
- Lényegtelen. - legyintett mérgesen, majd hátat fordítva nekem, letrappolt a lépcsőn.
Feldúltan bementem a szobámba, majd becsaptam magam mögött az ajtót.
Kihúztam a fiókot, amiben a tankönyveim vannak, és nagy lendülettel hátra felé, az ágyamra dobáltam azokat amelyikre tanulni kell. Hála a drága fizika tanáromnak, pótolhatom az összes anyagot.. Milyen kedves..

***

Besötétedett, de én még mindig az ágyamon összekuporodva ültem, a kinyitott könyvek és füzetek között. A ceruzáim és tollaim szanaszét hevertek a bekapcsolt laptopom mellett. Néha-néha ilyen hisztis roham jött rám, hogy én ezt a büdös életbe sem fogom megtanulni, olyankor azzal biztattam magam, hogyha nem tanulok akkor semmire sem viszem majd az életben. Ez így elég hülyeségnek hangzik, de nem így van? :)


Rá még egy órára úgy ahogy sikerült megtanulnom mindent. Fáradtan és meggyötörten pakoltam el az ágyamról a könyveket, a tollakat a tolltartómba, majd pedig a táskámba.
Eltervezéseim szerint csak annyit csináltam volna, hogy elmegyek letusolni, hajat mosni és utána be is dőlök az ágyamba, de hát ez sem jött össze. Bár tanulás közben azt hittem mindjárt elalszok, egyszerűen nem jött álom a szememre.
Jött a szokásos tervem: az ablakban ülés és csillagok bámulása.
Odahúztam az íróasztalomnál lévő széket az ablak alá és elmerültem a mély űr ölelésében. Mikor a csillagokat nézem, mindenen eltudok egy kicsit gondolkozni. A nézelődés közben mindig úgy érzem, mintha teljesen egyedül lennék a világban. Magányt és szomorúságot vált ki belőlem, ugyan akkor bizakodóvá is tesz, hogy egy nap...talán...hátha elérem azt amit szeretnék, amit akarok.

Másnap

Reggel, mikor már kezdtem egy kicsit magamhoz térni, éreztem, hogy valami nagyon kemény és nyom. Kinyitottam a szemem és láttam, hogy a földön szétterülve fekszek a paplanommal a hasamon.

Nincs is jobb így felkelni, de a lényeg, hogy időben voltam, mert a telefonom ébresztőjére keltem fel.