Nem fogom fel adni!

Elő a sálakkal, kesztyűkkel és sapkákkal. Beköszöntött a december és az első napon csodálatos érzés arra kelni, hogy kint szakad a hó. Bár mégsem volt annyira hideg, mint amire számítottam.
Reggelente nem nagyon tudok mit csinálni, így rendszert csináltam abból, hogy minden reggel elmegyek egy kicsit sétálni. Ma sem tettem másképp.
Felhúztam a bakancsomat és mikor kiléptem az ajtón, a friss téli illat csapta meg az orrom.

Ismét a suli felé lépkedtem, abban reménykedve, hogy megint találkozok Bálinttal. Lehajtott fejjel kullogtam végig az út szélén, közben pedig a hó ropogását hallgattam.
Láttam valakit az út végén.
- Bálint!-kiáltottam oda, mert hátulról hasonlított rá. A személy megfordult és rájöttem, hogy nem ő az.
Vörös fejjel szóltam oda egy enyhe elnézést és továbbmentem. Elsétáltam a parkba, leültem a szokásos padra és elővettem a zenelejátszómat.

Szomorú számokat hallgatva, gondolkoztam el azon, hogy hogy tehetném jóvá azt, amit régen elrontottam. Még csak azt sem tudom, hogy Bálint hol lakik. Ha tudnám, biztos elmennék hozzá.
Nem tudom, de mikor a Skillet - Awake and Alive című számát hallgatom, akkor mindig megjön az önbizalmam. Mint ahogy a szövegben is említi, " Itt az én időm, hogy megtegyem amit akarok, mert ez az én életem. Itt és most talpra állok és nem hátrálok meg."
Felpattantam a padról és egy jó nagy mosollyal az arcomon indultam haza.
Még mikor Bálinttal összevesztünk, letöröltem facebookról. Újra bejelölöm és beszélek vele. Erre eddig nem volt eszem? Omg..
Gyorsan levettem a bakancsomat és felszaladtam a szobámba. Benyomtam a gépet, majd gyorsan pötyögni kezdtem a keresőbe, hogy Somogyi Bálint.
Akár hogy is kerestem, nem találtam meg a sok ember között. Ez csak egy valamire utalhat. Sőt, nagy valószínűséggel letiltott még régen.
Egy ideig magam elé bámultam, aztán magabiztosan felálltam a székből. Leloholtam a lépcsőn és a nappaliban kidobáltam a fiókból az összes könyvet, míg meg nem találom valahol a telefonkönyvet.
Végül ráleltem, de a szülei nevét sehogy sem találtam benne. Megnéztem még a nagyszülei nevén is de úgy sem láttam.
Elkeseredve ültem fel az ágyra és dőltem neki a párnának. Magamhoz húztam a lábaimat és a kezemmel rákönyököltem a térdemre.

Semmi nem jutott eszembe, amit még meglehetne próbálni. Lehet, hogy most még nem bukkantam rá a megoldásra, de én akkor is keresni fogom és hiszek benne, hogy meg fogom találni!

Én nem fogom feladni!!!!
***

Csalódás

Délután a szobámba Tomi kopogott be.
- Szia. -ült le mellém az ágyra, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szia.-mondtam egy kicsit rossz kedvűen.
- Baj van?-érdeklődött.
- Nem, semmi. Csak egy kicsit fáradt vagyok.-füllentettem.
- Ha bármi gáz van, akkor szólj.-mondta, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt.

*Másnap*
Ismét korán keltem fel. Sosem fogom megszokni, hogy nem járok iskolába.
Ma is el kellett valahogy ütnöm az időt. Délelőtt elmentem egy közeli étterembe, hogy egyek valamit.
Vettem egy hamburgert utólag pedig egy kólát.
Mosolyogva lépkedtem a járdán, közben pedig felbontottam az üdítőt.

Semmi kedvem nem volt még haza menni, így elmentem egy kicsit sétálni. Rábukkantam egy kisebb parkra, ott pedig leültem egy padra.
Épp kortyoltam volna egy kicsit a cólából, mikor egy kicsit felemeltem a fejemet, majd egy kicsit jobbra néztem.
Tomit láttam egy másik lánnyal.

Az üdítős dobozt elejtettem a kezeim közül és a földre zuhant. Mind a ketten figyelmesek lettek a zajra és rögtön eltávolodtak egymástól.
Az arcomon legördült az első könnycsepp, közben felálltam a padról és hazáig futni kezdtem.
- Megmagyarázom!! Adri! Ne csináld már!-kiabált utánam.
- Te elvileg azóta szeretsz, amióta megláttál! Akkor most ez mindenkinél így van?! Seggfej!-üvöltettem futás közben.

Hazaérve Dani várt a nappaliba.
- Te nem suliba vagy?-töröltem le a könnyeimet.
- Kicsit hamarabb haza jövök, nem halnak bele.-nevetett.- Mi a baj?- kérdezte most már komolyan.
- Semmi.
- Igen, valószínűleg azért sírtál. Gondolom pasi gondok.
- Ja.
- Figyelj. Segíteni akarok ezzel a sulis dologgal.-állt fel a fotelből.
- Ezt sehogy sem lehet, helyre hozni. - mondtam, közben levettem a cipőmet.
- Nekem már van egy ötletem.-mosolyodott el.
Erre a mondatra felemeltem a fejem és Dani nyakába ugrottam.
Még beszélgettünk, utána pedig felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyra és végig gondoltam a mai napot.
Egy gondom megszűnt. Tomi vagy Bálint? Egyik sem.
Bálint valószínűleg már nem fog velem szóba állni, Tomi pedig egy balfasz.

Új blog!

Sziasztok!
Most nem új fejezettel jövök. Unaloműzésképpen csináltam egy másik blogot (http://sotetsegbolafenybe.blogspot.hu/)
Egy lányról szól, aki cigizik, iszik, lóg a suliból. Rossz társaságban van, de majd találkozik egy fiúval aki teljesen megváltoztatja a 17 éves Vandát.

Ez nem azt jelenti, hogy ezt már nem fogom folytatni. Mindent megteszek azért, hogy mind a kettő blogon rendszeresen legyenek új részek. Maximum ha egy-két napos csúszással is, de lesznek!
Új rész holnap lesz, de viszont vasárnap nem tudok jelentkezni, mert nagymamámhoz megyek.
További szép napot minden kedves olvasónak! :) :*

Mit tegyek?

Folyamatosan csak hátráltam a szememet lehunyva.
Az illető elkapta a vállamat és egy hatalmasat felkiáltott. Kinyitottam a szememet és Dzseni állt velem szemben.
- Bazdmeeeeeeeg! Azt akarod, hogy meghaljak szívinfarktusban? - tettem a kezemet a szívemre.
- Nyugi máár.-nevetett.- Elmentem hozzátok és azt mondta anyud, hogy sétálni mentél. Rögtön tudtam, hogy itt vagy.
- Honnan?-néztem rá furcsán, mert fogalmam sem volt, hogy ezt honnan tudja.
- Régen állandóan erről motyogtál nekem. Meg hogy mennyi emlék köt ide.-mondta, közben leült a padra.
- Figyelj. Baromira sajnálom, hogy kidobtak, de.. Le kéne szállnod Zsófiról..
- Ezt most rögtön befejezheted.. Miért van az, hogy nekem senki sem hisz?! Milyen érdekes Tomi és Anya mellettem állnak, még akkor is ha nincs igazam.
- De látod, hogy mi lett az eredménye?!-emelte fel a hangját.- Nincs hova menned tanulni..Mit fogsz csinálni magaddal?
- Megoldom! Így is van elég bajom. Csak arra kérlek, hogyha segíteni akarsz akkor szólj, de ha csak pofázni akkor inkább, most hagyj békén.
Láttam, hogy Dzseni elgondolkozik a hallottakon. Hisz, azóta jóba vagyunk, mióta ebbe a suliba járok.
- Jóó. Segítek. De mit csináljunk?
- Kitaláljuk.- vigyorodtam el.

*Másnap*
Reggel a szemem csak úgy kipattant, mintha ez a nap más lenne, mint a többi. Valójában más. Nincs suli. Mások az iskola padot koptatják és azon gondolkoznak, hogy juthatnának ki a "börtönből". Nekem nincs ilyen gondom.
Ránéztem a telefonomra, ami 6:53 et mutatott. Úgy érzem, hogy lassan fog elmenni ez a délelőtt.
Lassan felöltöztem, majd komótosan lelépkedtem a lépcsőn. A ház üres volt, így gondoltam ellátogatok a suliba.
Út közben egy fiút pillantottam meg.

Ismerős volt nagyon. Lassan lépkedni kezdtem felé, mire ő felemelte a fejét és rám nézett.
Az ő szemében szomorúság, az enyémben pedig rögtön könnyek ültek. Egyszerűen nem hittem el, hogy itt van.
- Emlékszem, mikor még együtt voltunk. Mikor semmi probléma nem volt, mind a ketten boldogok voltunk.-kezdte, én pedig lehunytam szemeimet.
- Bálint. Én nagyon sajnálom ami történt veled. Tényleg. -ültem le mellé.
- Csak te voltál nekem. De utána szakítottunk. Gondoltam, hogy kibírom, de hogy még el is költöztök..
Szomorúan figyeltem a magányos srácot.
Mikor még Miskolcra jártam suliba, vele voltam együtt. Valóban semmi gondunk nem volt. De pár hónappal később Bálint anyukája és apukája meghalt. Senkinek nem mondja el, hogy hogyan haltak meg. Most a nagymamájánál lakik. A stressz miatt Bálint teljesen más lett és szét mentünk. Én hibáztam, hisz meg kellett volna értenem, hogy nehéz volt neki akkor.
- Mit keresel itt?-szólaltam meg egy idő után.
- Tudtam, hogy hova költöztetek. Rávettem a nagymamámat, hogy mi is jöjjünk ide. Miattad..
- Akár mennyire is fájdalmas lesz ez most neked, de...Nekem van barátom. -mondtam ki végül.
Bálint nem szólt semmit, csak felállt és egy kis dobozt hagyott a helyén.
Kinyitottam és egy karkötő volt benne.Gondolkozás nélkül felvettem.

Felálltam és nem a suli felé vettem az irányt, hanem haza.
Lefeküdtem az ágyamra és gondolkozni kezdtem.
Valóban boldog voltam vele és most, hogy találkoztunk..Minden emlék fellángolt bennem.

Kirúgtak...

Az igazgatóiban kevesebb időt töltöttem, mint a múltkor. Az igazgató megkérdezte, hogy emlékszem-e, hogy mit mondott legutóbb. Én csak bólintottam egyet és az ajtó felé vettem az irányt.
- Az ellenőrzőt add át!-szólt utánam.
- Most?
- Most.
Szomorúan néztem az asztal mögött álló tanárra. Ő elintézte, egy sajnálommal. Jó neki..Nem őt rakják ki az iskolából.

A suli előtt az osztályunk várakozott. Még Zsófi is ott volt.
Szomorúan odakullogtam hozzájuk és vártam, hogy valaki megkérdezze, mi történt.
- Na jó. Engem irritál ez a csend. Mit mondott az igazgató?-törte meg a csendet Roli.
- Kirúgtak.- válaszoltam, majd hátat fordítottam és elindultam hazafelé.
- Hála a jó Istennek!!- hallottam még Zsófi kiabálását. Nem fordultam vissza, csak felemeltem a kezemet a magasba és bemutattam neki.

Otthon kinyitottam az ajtót, mégsem hallottam most a nevemet. Lassan lépkedtem a konyha felé.
Anya a laptopját nyomkodta.
- Szia Anya.-köszöntem halkan.
- Szia Kicsim.
- Nem is hallottad, hogy mi történt?-néztem rá furcsán.
- De. De hallottam.-állt fel az asztaltól. - Szerinted mit tudnék csinálni? Ilyen vagy, így kell elfogadni téged. Egyébként is jogosan kiabáltál és pofoztad meg Zsófit. Biztos vagyok benne, hogy ő ütött le. Ne aggódj, az igazság mindig kiderül. - nyugtatgatott.
- De nem fog!- kezdtem el zokogva.- Hova fogok menni most iskolába? Mit fogok én csinálni addig?-kérdeztem sírva, közben megöleltem Anyát.
- Nyugi, minden rendbe fog jönni.

Mivel már tanulnom sem kell, így unaloműzésképpen benyomtam a gépemet. Mostanában szerintem mindig online leszek..
A Facebook tömve volt, azonban a Skype kongott az ürességtől.
Pár perc múlva Tomi rám írt.
Tomi üzenete: Szia <3. Figyelj, szerintem ebből a bandából nem lesz semmi.
Adri üzenete: Szia <33. Tudom és éreztem is egyébként. Pedig most lenne időm próbálni...
Tomi üzenete: Ezt hogy érted?:o
Adri üzenete: Repültem a suliból...
Tomi üzenete: De mi történt?
Adri üzenete: Gyere skype...Elmondom.
Kijelentkeztem fb-ről és vártam, hogy Tomi bejelentkezzen skype-ra.
Nagy nehezen megtudtuk csinálni, hogy halljon engem és hogy én is őt.
Mindent elmondtam neki szóról szóra. Ahogy történt.. Szerinte is Zsófi volt és azt mondta, hogy majd segít ebben a dologban.
Nagyon megnyugtat, hogy a számomra két legfontosabb személy itt van mellettem. Anya és Tomi.
Azonban kicsit nyomaszt, hogy az osztálytársak nem hisznek nekem. Jobban hisznek annak, akit alapból utálnak. Fogadjunk, hogy most már nem járok suliba, még csak nem is fognak átjönni hozzám, megnézni, hogy élek- e még.
Később elköszöntem Tomitól és kinyomtam a gépet. Leszaladtam a lépcsőn és mondtam Anyának, hogy elmegyek egy kicsit sétálni.
- Nem mehetsz!-állított meg.
- Miért?
- Azt akarod, hogy megint neked menjenek az utcán? Szó sem lehet róla..-ellenkezett.
- Anya. Zsófi már úgy sem fog nekem esni. Így is elég nagy szarba van. Tehát ő egy darabig le fog szállni rólam. Peti itthon van ő vigyáz majd rád, de nekem muszáj egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.
- Jól van, menj... De akkor is vigyázz magadra.

Arra a helyre mentem, ahol kiskoromban mindig is voltam.
Felültem a padra és a cipőmet kezdtem el bámulni.

Gondolkoztam, hogy hogyan lehetne Zsófit leleplezni. Gondolkoztam a bandán, csak már feleslegesen. Gondolkoztam Tomin, hogy miért kell ilyen messze laknia. Gondolkoztam az osztályon, hogy miért nem állnak ki mellettem. A gondolatokból egy faág reccsenés eszméltetett fel.
Rögtön leugrottam a padról és hátrálni kezdtem.

***

Vissza a pokolba

A kapuban nem más ácsorgott, mint Tomi. A kerítésnek neki dőlve várakozott, hogy valaki kinyissa a kaput. Az ablakból láttam, hogy már Anya úton van, szóval én csak gyorsan lefeküdtem az ágyra és úgy csináltam, mintha nem tudnám, hogy itt van.
Pár perc múlva be kopogott az ajtón és az "igen?" szó hallatán lenyomta a kilincset.
- Szia. -köszönt szomorúan.
- Szia.-köszöntem vissza.
- Ömm. Hallottam, hogy mi történt. Csak azt akartam megnézni, hogy jól vagy-e.
- Amint látod, még élek.-mondtam egyszerűen.
- Minden veletek történik... Esküszöm, hogy mellétek testőrt kellesz állítani.-mondta, közben pedig leült mellém az ágyra.
Jól elbeszélgettünk és őszintén szólva jól esett, hogy eljött hozzám, csakhogy lássa, hogy vagyok.
- De neked nem kéne suliba lenned?-jutott eszembe.
- Nem.-vigyorgott.-Hamisítottam igazolást. Miattad nem mentem suliba.-mosolygott rám kedvesen.
- Aztaa.-mondtam elképedve.
- Figyelj..-kezdett bele.- Elég régóta szeretnék neked elmondani valamit. Eddig mindig közbe jött valami, de már nem várok tovább, mert egyszerűen nem tudom magamban tartani.
A szívem egyre hevesebben vert és a kezem remegni kezdett. Ha azt akarja mondani, amire én gondolok, akkor biztos vagyok benne, hogy csak álmodok.
- Tehát...Én...Szeretlek. -nyögte ki, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

A szobám egyszerűen forogni kezdett körülöttem.
- Eláruljak valamit?-kérdeztem halkan mire Tomi csak bólintott egyet.
- Már akkor beléd zúgtam, mikor megláttalak.-vigyorogtam, ő pedig elmosolyodott.
- Elmegyünk sétálni?-kérdezte.
- Hát...-gondolkoztam.- Ne haragudj, de nagyon fáj a fejem, meg kiszeretném magam pihenni, holnapig.-próbáltam úgy mondani, hogy ne bántsam meg.
- Akkor zavarok?
- Dehogy is. Maradhatsz. Sőt....Szeretném, ha maradnál.
- De ha ki akarod rakni a szűröm, csak szólj.-mondta nevetve.
Mivel Dani nem volt itthon, átmentünk a szobájába és PS-eztünk.


*Másnap*
Ismét suli.
Az épülethez közeledve boldog tiniket láttam beszélgetni vagy esetleg nevetni. Én is boldogan sétáltam oda a lépcsőnél ácsorgó társaságunkhoz.
- Megjött az asszony!!-mutatott felém Roli.
Kérdőn nézve bámultam rá, hogy miért hív így.
- Tomi és Adri egy tányérból esznek..-énekelt Roli viccelődve. - Basszus, hogy is van ez a dal?-gondolkozott el.
- Adriiiiiii.-futott felém Dzseni. Szokásunk szerint a földre zuhantunk én pedig felordítottam egy hatalmasat a fejem miatt.
- Szállj már le rólaam.-nyávogtam.- A fejeem..
- Úristen, bocsii.-húzott fel Dzseni a földről.
Óvatosan megtapintottam a fejemet hátul és éreztem, hogy megint vérzik.
- Kösz.-motyogtam.
- Bocsi, tényleg nem akartam. Gyere menjünk a suli dokihoz és kötözzük be.-mondta ijedten és bekísért az iskolába.
A doki gyorsan bekötözte én pedig úgy néztem ki, mint valami őrült.

Második óra közepén hisztérikus ordibálásba kezdtem. Megpillantottam valamit Zsófi csuklóján.
- A karkötő!!! Az a rohadt karkötő!!! Ugyan az!!-ordibáltam.
- Adri állj le oké?-szólt oda Roli.
- Nem!-álltam fel olyan erővel, hogy a széket feldűtöttem magam mögött.
- Menj már elmegyógyintézetbe hülye gyerek!- kiabált Zsófi.
Mentem volna neki Zsófinak, mikor Roli és Marci elkapták a karomat.
- Megint balhézni akarsz?- kérdezte idegesen Marci.
- Hülyék vagytok?! Szerintetek miért lett ilyen kedves velem Zsófi azóta mióta megvertem?! Miért lett ennyire más?! Azért, hogy hogyha engem megtámadnak az utcán akkor elterelje a gyanút másra!! Seggfejek! Ugyan az a karkötő van rajta, mint aki leütött.-kiabáltam és kiszabadultam Roli és Marci karjai közül.
Odafutottam Zsófihoz és megpofoztam, de a fiúk ismét hátra húztak.
- Nem fogod ezt még ennyivel megúszni!! -kiabáltam Zsófi felé mutatva, mint valami vadállat.
A tanár kiviharzott a teremből. Pár perc múlva az igazgató lépett be az ajtón.
- Adrienn! Az igazgatóiba de rögtön!!-üvöltötte torka szakadtából.
Nekem most van annyi...

Sínek között

Sziasztok, visszatértem! :)
Kicsit késve de itt van a 26. fejezet. :)
___________________________________________________________________________
...Eszméletemet vesztettem.
Mikor nehézkesen kinyitottam a szemem, a sínek között találtam magam.

 A korom sötétben mozdulni alig bírtam, mert nagyon fájt a kezem. Ahol a nő leütött ott a fejem vérzett.
Észbe kaptam és gondoltam, hogy le kéne másznom a sínekről, amíg nem jön egy vonat.
Lassan kimásztam a kavicsokon és felhúztam magam a járdára.
- Menekülnél mi?-állt meg mögöttem a nő.
Nem válaszoltam semmit, csak magamhoz húztam a lábaimat és a kezemmel összekulcsoltam.
- Ajánlom, hogy itt maradj, amíg én elmegyek valamiért.-mondta elváltoztatott hangon.
Hátat fordított és lassan lépkedni kezdett.
Mikor láttam, hogy eltűnik a ködben, feltápászkodtam és nehezen, fájós kezekkel elindultam. Remegő lábakkal lépkedtem az utcán, közben a táskámban nagy felszisszenések között kihalásztam a telefonomat.
Azért a csajnak annyi esze nem volt, hogy a telefonomat elvegye. Gyorsan kikerestem Dzseni számát és megnyomtam a hívás gombot. Persze hogy nem vette fel...
Mivel Dzseni házához közelebb voltam, így nem hazafelé mentem, hanem hozzájuk.
Becsengettem és az anyukája kukucskált ki az ajtóból.
- Csókolom.-mondtam remegő hanggal.
- Jézusom, Adri! -rémült meg.- Azonnal gyere be!
Kinyitotta a kaput, majd szépen bekísért a házukba.
Leültem a kanapéra, ő pedig lehívta Dzsenit a szobájából. Mind a ketten faggatni kezdtek, hogy mi történt.
Dzseni anyukája észre vette, hogy vérzik a fejem is, így rögtön felpattant a fotelből és bekötözte.
Felhívták anyumékat is, amit nem kellett volna. Anya teljesen parázott és nem hitte el, hogy most már biztonságban vagyok.

*Másnap*
Dzseniéknél aludtam, úgy ahogy meg volt beszélve.
Nem nagyon beszélgettünk, inkább csak az ágyon fekve bámultuk a plafont. Mindenkit megrázott ez a dolog.
Ma nem mentem iskolába, mert Dzseni anyukája erősködött, hogy pihenjek.
- Anya felhívta Petit, hogy jöjjön érted.-lépett oda hozzám Dzseni.
- Köszönöm.
- Nagyon vigyázz magadra.-ölelt meg.
- Áúú..A kezem.-toltam el gyorsan magamtól.
- Juuhj, bocsi.-nézett rám, közben elhúzta a száját.
- Nem gáz.-mosolyogtam.
Dzseni elindult a suliba és 20 perc múlva Peti is itt volt értem. Csak annyit kérdezett, hogy minden rendben van-e.
Hát hogyne...Elindulok a legjobb barátnőmhöz azzal a tudattal, hogy majd jót beszélgetünk meg minden és akkor valaki jön és leüt hátulról. Éjszaka magamhoz térek és arra vagyok figyelmes, hogy a sín közepén, vérző fejjel és fájó kézzel fekszek. Peti pedig jön azzal a szaros kérdésével, hogy minden rendben van-e...Igen, minden rendben van...Seggfej..

Haza érve Anya bezzeg rögtön letámadt és vizsgálgatni kezdte a fejemet. A seb már nem vérzett, de a nyoma elég szépen ott maradt. Ilyenkor örülök, hogy lánynak születtem és hogy hosszú hajam van. Haha.
Délkörül valaki csengetett hozzánk. Unottan kinéztem a szobám ablakán, ami pont a kapu felé néz.
A kapuban nem más ácsorgott, mint.....

***