Remény

Na először is szeretnék elnézést kérni tőletek, hogy mostanában nem voltak új fejezetek. Volt egy két probléma az utóbbi időben, de most már nincsen semmi gond. A Sötétségből a fénybe című blogomat addig nem fogom folytatni amíg ennek nincs vége, mert nem hogy mind a kettőbe, ebbe alig tudok írni.
Remélem, hogy továbbra is fogjátok olvasni a blogomat! :)

Odaadtam neki a bögre kakaót, ő pedig szorongatni kezdte a kezei között, hogy legalább egy picit is felmelegedjen.
- Na mesélj. -szóltam és közben lefeküdtem hassal a kanapéra.
- Anyumék válnak. - bökte ki, én pedig nagy kerek szemekkel, lélegzet visszafojtva vártam a folytatást. - Felidegesítettek és így nem mentem el a suliba. Semmi kedvem nem volt még hallgatni a tanárokat is, plusz témazárókat írni.
- Még jó, hogy nekem nincs ilyen gondom.-nevettem fel, és láttam, hogy egy kicsit Dzseni is elmosolyodik. - Viccet félre téve. Miért válnak?
- Állandóan a pénzen veszekednek, meg minden.. Annyira fel tudnak már vele idegesíteni...Meg valami olyanról papolt nekem Anya, hogy Apa megcsalja őt.
- Minden rendben lesz.-ültem fel és öleltem át.
- Jövőhéten bál lesz a suliban. - tolt el magától. - Te is eljöhetnél...
- Nem tudom, nem valami jó ötlet. Max benézek, de nem fogok olyan sokat ott maradni. Meg nem megyek olyan csicsás ruhába meg semmi.
- Hát te tudod, de akkor tényleg nézz be.
- Mindenképp.-erőltettem egy mosolyt az arcomra és újra megöleltem.
Rossz volt elgondolkozni azon, hogy mindenki ott lesz a bálon kivéve én. Nem táncolhatok majd úgy mint a többiek, egy helyes végzős fiúval...Komolyan mondom én még ki fogom csinálni Zsófit...


Dzseni délután hazament és mikor hazaért rögtön felhívott, mert valamit elfelejtett elmondani.
- Na ki vele.-mondtam kíváncsian.
- Jön egy új osztálytárs a helyedre. Fiú...Azt hiszem valami Bálintnak hívják. - mondta, én pedig úgy éreztem, mintha valami gombóc lenne a torkomban.
- Milyen Bálint?-kérdeztem meg vékony, remegő hanggal.
- Azt nem tudom..De mi a baj? Olyan más lett a hangod..- váltott témát.
- Nem, semmi...Mikor megy a fiú?
- Holnap..
- Holnap mindenféleképpen hívj fel, hogy milyen Bálint!-tettem le a telefont.
Boldog voltam..Talán most végre tudok vele beszélni?

*Másnap*
Izgatottan keltem fel az ágyból. Egyszerűen nem tudtam kivárni a délutánt, amikor Dzseni felhív. Be kellett mennem a suliba. Felhúztam a bakancsomat és nyitottam volna ki az ajtót amikor Peti szólt utánam.
- Hova, hova?-tette le az újságot az asztalra és felállt a fotelből.
- Elmegyek egy kicsit sétálni.
- Tegnap keresett téged telefonon valami Somogyi valaki.
- Isteneeeeeeeeeem! Nehogy szóljál.. Akkor egy paraszt vagy!!- csúszott ki belőlem véletlenül az igazság és én magam is megdöbbentem amit mondtam a mostohaapámra.
- Mit mondtál? -kérdezte dühösen.
- Semmit.-mondtam gyorsan és kiszaladtam az utcára és a suliig meg állás nélkül csak futottam.

Az első óra már megkezdődött. Csak én járkáltam egyedül a néma folyosón.
- Maga mit keres itt? -hallottam magam mögül egy ismerős hangot. Nyeltem egy nagyot, majd megfordultam. Az igazgató volt, egy mappával a kezében.
- Én...Én csak, jöttem meglátogatni az osztályt.-dadogtam.
- Azt hittem, hogy már megint verekedni van kedved.-mondta gúnyosan. Elindult felém és végig lesajnáló tekintet szegezett rám, majd elhaladt mellettem.
Beszívtam egy mély levegőt, majd utána fordultam és elindultam a termünk felé. Bekopogtam de nem jött válasz, így benyitottam.
- Jó napot! -köszöntem a tanárnak, ő pedig csodálkozva nézett rám.
- Szia Adrienn. Hát te?
- Gondoltam benézek egy kicsit. Szabad? -álldogáltam az ajtóban.
- Persze ülj le a helyedre.-mosolygott rám.
Átléptem a küszöbön Roli pedig rögtön felpattant a helyéről és odajött hozzám, majd megölelt.
Meglepődve viszonoztam az öltelést. Ennyire hiányoztam volna? Hahaha...
- Mi van veled?-kérdezte.
- Roland, lehetne inkább a szünetben?
- Egész napra maradnék, ha lehet.-céloztam arra, hogy szünetben is dumálhatunk. Nem akarom most az órákat zavarni.
- Csak nyugodtan.-válaszolt Roli a tanár helyett, az osztály pedig felnevetett és én is elmosolyodtam.

***

Jó kedvem van...Ja mégsem..

Két és fél órát töltöttem az ágyon, gondolkozva. Semmire sem jutottam.
- Hali.-lépett be az ajtón Dani.
- Szia.-emeltem fel a fejemet.
- Na milyenek a délelőtti itthonlétek?-ült le mellém.
- Hát..Eseménydúsak.-mosolyogtam rá.
- Tomival mi van? Miért nem jár már ide?
- Szakítottunk. Láttam egy másik lánnyal.
- Gyere velem.-nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.
Kivezetett a kertbe és elkezdett bohóckodni. Azt hitte, hogy rossz kedvem van amiatt, hogy szakítottunk. Össze-vissza táncolt, ugrált.
- Az a hinta mindjárt kiesik a helyéről. Nem lenne jó dolog hintázod rajta.-mondtam a teraszról, mert láttam hogy Dani a hinta felé közeledik.
- Ugyan már. Engem csak elbír.
Elkezdte lökni magát és mikor előre hintázott volna, nem csak ő maga ment, hanem az egész hinta is.

 

- Szóltam!- mondtam röhögve.

- Nem vicces! Rohadtul nem! Gyere inkább segíteni..-mondta nagy sóhajtozások közepette.
- Tudod. A barát mindig segít, miután elmúlt a röhögőgörcse.-nevettem jóízűen, de úgy, hogy már a hasam is fájt és a szemem is könnyezett.
Összekaptam magam és odasiettem hozzá. Felállítottam az egész hintát, Dani pedig kijött alóla.
- Jól vagy?-kérdeztem most már komoly fejjel.
- Azon kívül, hogy fáj az egész pofám és van egy púp a homlokomon...Igen, jól vagyok.-mondta, közben a homlokát tapogatta.
- Gyere rakjunk rá jeget.-kísértem be a házba.
Anya és Peti ijedten néztek minket, ahogy Daninak a fejét jegelem. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy Dani csak jó kedvre akart deríteni, ami sikerült is neki, de Anyáék mindenféleképpen orvost akartak hívni.
- Apa...Ez csak egy dudor.-segített be Dani.
- Adri, ez is a te hibád! Verekedsz a suliban nem is egyszer, utána meg azt hiszed, hogy körülötted forog a világ. Rossz kedvedben vagy és akkor már valaki rögtön ugrik köréd!!-kiabált velem Peti.
Lélegzet visszafojtva néztem a dühös férfit a nappali közepén. Felszaladtam a szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót és a zokogás rögtön kitört belőlem.
- Kellett ezt most neked?!-hallottam Anya ordibálását lentről.
Később valaki be is nyitott a szobámba. Könnyes szemmel felnéztem és azt ajtón Anya kukucskált be.

Leült mellém az ágyra és nem mondott semmit.

- Miért mindig én vagyok a rossz?-kérdeztem most már egy kicsit megnyugodva.
- Ilyenről szó sincs. Peti most nagyon ideges. Félti a fiát.
- De istenem..17 éves! Mit kell rajta félteni? Meg egyáltalán kitől vagy mitől félti?! Tőlem?! Csak mert én hibáztam, ő hozzá vághat bármit a fejemhez?! Mintha ő olyan tökéletes lenne...-akadtam ki teljesen.
- Mindenkinek vannak hibái. Így kell elfogadni a másikat ahogy van, majd vele is beszélek. De most ő is teljesen gyerekes szintre süllyedt. A lényeg, hogy ne foglalkozz ilyen megjegyzésekkel. Ne engedd meg magadnak, hogy valaki csak így a padlóra küldjön. Mosolyogj, hisz a világ csak így lesz szép körülötted.
A szemeim újra megteltek könnyekkel.
- Szeretlek.-öleltem át és adtam egy puszit az arcára.
- Minden rendben lesz?-kérdezte a hajamat végigsimítva én pedig bólintottam egyet, majd kiment a szobámból.

*Másnap*
Ma reggel a sétát elhalasztottam ugyanis 11 órakor keltem fel arra, hogy valaki csenget. Fáradtan kinéztem az ablakon, hogy ki lehet az. Dzseni állt a kapuban, egyik lábáról a másikra lépkedve hátha attól felmelegedik.
Felvettem a kabátomat és gyorsan kisiettem, hogy beengedjem.
- Végre mááár. Annyira nagyon hideg van.-mondta vacogva közbe lehúzta a bakancsot és levette a kabátját.
- Mit keresel itt?
- Mindjárt elmondom.
- Oké, kérsz kakaót?-kérdeztem.
- Aha. Az most jól jönne.

***

Nem fogom fel adni!

Elő a sálakkal, kesztyűkkel és sapkákkal. Beköszöntött a december és az első napon csodálatos érzés arra kelni, hogy kint szakad a hó. Bár mégsem volt annyira hideg, mint amire számítottam.
Reggelente nem nagyon tudok mit csinálni, így rendszert csináltam abból, hogy minden reggel elmegyek egy kicsit sétálni. Ma sem tettem másképp.
Felhúztam a bakancsomat és mikor kiléptem az ajtón, a friss téli illat csapta meg az orrom.

Ismét a suli felé lépkedtem, abban reménykedve, hogy megint találkozok Bálinttal. Lehajtott fejjel kullogtam végig az út szélén, közben pedig a hó ropogását hallgattam.
Láttam valakit az út végén.
- Bálint!-kiáltottam oda, mert hátulról hasonlított rá. A személy megfordult és rájöttem, hogy nem ő az.
Vörös fejjel szóltam oda egy enyhe elnézést és továbbmentem. Elsétáltam a parkba, leültem a szokásos padra és elővettem a zenelejátszómat.

Szomorú számokat hallgatva, gondolkoztam el azon, hogy hogy tehetném jóvá azt, amit régen elrontottam. Még csak azt sem tudom, hogy Bálint hol lakik. Ha tudnám, biztos elmennék hozzá.
Nem tudom, de mikor a Skillet - Awake and Alive című számát hallgatom, akkor mindig megjön az önbizalmam. Mint ahogy a szövegben is említi, " Itt az én időm, hogy megtegyem amit akarok, mert ez az én életem. Itt és most talpra állok és nem hátrálok meg."
Felpattantam a padról és egy jó nagy mosollyal az arcomon indultam haza.
Még mikor Bálinttal összevesztünk, letöröltem facebookról. Újra bejelölöm és beszélek vele. Erre eddig nem volt eszem? Omg..
Gyorsan levettem a bakancsomat és felszaladtam a szobámba. Benyomtam a gépet, majd gyorsan pötyögni kezdtem a keresőbe, hogy Somogyi Bálint.
Akár hogy is kerestem, nem találtam meg a sok ember között. Ez csak egy valamire utalhat. Sőt, nagy valószínűséggel letiltott még régen.
Egy ideig magam elé bámultam, aztán magabiztosan felálltam a székből. Leloholtam a lépcsőn és a nappaliban kidobáltam a fiókból az összes könyvet, míg meg nem találom valahol a telefonkönyvet.
Végül ráleltem, de a szülei nevét sehogy sem találtam benne. Megnéztem még a nagyszülei nevén is de úgy sem láttam.
Elkeseredve ültem fel az ágyra és dőltem neki a párnának. Magamhoz húztam a lábaimat és a kezemmel rákönyököltem a térdemre.

Semmi nem jutott eszembe, amit még meglehetne próbálni. Lehet, hogy most még nem bukkantam rá a megoldásra, de én akkor is keresni fogom és hiszek benne, hogy meg fogom találni!

Én nem fogom feladni!!!!
***

Csalódás

Délután a szobámba Tomi kopogott be.
- Szia. -ült le mellém az ágyra, majd nyomott egy puszit a homlokomra.
- Szia.-mondtam egy kicsit rossz kedvűen.
- Baj van?-érdeklődött.
- Nem, semmi. Csak egy kicsit fáradt vagyok.-füllentettem.
- Ha bármi gáz van, akkor szólj.-mondta, én pedig magamra erőltettem egy mosolyt.

*Másnap*
Ismét korán keltem fel. Sosem fogom megszokni, hogy nem járok iskolába.
Ma is el kellett valahogy ütnöm az időt. Délelőtt elmentem egy közeli étterembe, hogy egyek valamit.
Vettem egy hamburgert utólag pedig egy kólát.
Mosolyogva lépkedtem a járdán, közben pedig felbontottam az üdítőt.

Semmi kedvem nem volt még haza menni, így elmentem egy kicsit sétálni. Rábukkantam egy kisebb parkra, ott pedig leültem egy padra.
Épp kortyoltam volna egy kicsit a cólából, mikor egy kicsit felemeltem a fejemet, majd egy kicsit jobbra néztem.
Tomit láttam egy másik lánnyal.

Az üdítős dobozt elejtettem a kezeim közül és a földre zuhant. Mind a ketten figyelmesek lettek a zajra és rögtön eltávolodtak egymástól.
Az arcomon legördült az első könnycsepp, közben felálltam a padról és hazáig futni kezdtem.
- Megmagyarázom!! Adri! Ne csináld már!-kiabált utánam.
- Te elvileg azóta szeretsz, amióta megláttál! Akkor most ez mindenkinél így van?! Seggfej!-üvöltettem futás közben.

Hazaérve Dani várt a nappaliba.
- Te nem suliba vagy?-töröltem le a könnyeimet.
- Kicsit hamarabb haza jövök, nem halnak bele.-nevetett.- Mi a baj?- kérdezte most már komolyan.
- Semmi.
- Igen, valószínűleg azért sírtál. Gondolom pasi gondok.
- Ja.
- Figyelj. Segíteni akarok ezzel a sulis dologgal.-állt fel a fotelből.
- Ezt sehogy sem lehet, helyre hozni. - mondtam, közben levettem a cipőmet.
- Nekem már van egy ötletem.-mosolyodott el.
Erre a mondatra felemeltem a fejem és Dani nyakába ugrottam.
Még beszélgettünk, utána pedig felmentem a szobámba. Ledőltem az ágyra és végig gondoltam a mai napot.
Egy gondom megszűnt. Tomi vagy Bálint? Egyik sem.
Bálint valószínűleg már nem fog velem szóba állni, Tomi pedig egy balfasz.

Új blog!

Sziasztok!
Most nem új fejezettel jövök. Unaloműzésképpen csináltam egy másik blogot (http://sotetsegbolafenybe.blogspot.hu/)
Egy lányról szól, aki cigizik, iszik, lóg a suliból. Rossz társaságban van, de majd találkozik egy fiúval aki teljesen megváltoztatja a 17 éves Vandát.

Ez nem azt jelenti, hogy ezt már nem fogom folytatni. Mindent megteszek azért, hogy mind a kettő blogon rendszeresen legyenek új részek. Maximum ha egy-két napos csúszással is, de lesznek!
Új rész holnap lesz, de viszont vasárnap nem tudok jelentkezni, mert nagymamámhoz megyek.
További szép napot minden kedves olvasónak! :) :*

Mit tegyek?

Folyamatosan csak hátráltam a szememet lehunyva.
Az illető elkapta a vállamat és egy hatalmasat felkiáltott. Kinyitottam a szememet és Dzseni állt velem szemben.
- Bazdmeeeeeeeg! Azt akarod, hogy meghaljak szívinfarktusban? - tettem a kezemet a szívemre.
- Nyugi máár.-nevetett.- Elmentem hozzátok és azt mondta anyud, hogy sétálni mentél. Rögtön tudtam, hogy itt vagy.
- Honnan?-néztem rá furcsán, mert fogalmam sem volt, hogy ezt honnan tudja.
- Régen állandóan erről motyogtál nekem. Meg hogy mennyi emlék köt ide.-mondta, közben leült a padra.
- Figyelj. Baromira sajnálom, hogy kidobtak, de.. Le kéne szállnod Zsófiról..
- Ezt most rögtön befejezheted.. Miért van az, hogy nekem senki sem hisz?! Milyen érdekes Tomi és Anya mellettem állnak, még akkor is ha nincs igazam.
- De látod, hogy mi lett az eredménye?!-emelte fel a hangját.- Nincs hova menned tanulni..Mit fogsz csinálni magaddal?
- Megoldom! Így is van elég bajom. Csak arra kérlek, hogyha segíteni akarsz akkor szólj, de ha csak pofázni akkor inkább, most hagyj békén.
Láttam, hogy Dzseni elgondolkozik a hallottakon. Hisz, azóta jóba vagyunk, mióta ebbe a suliba járok.
- Jóó. Segítek. De mit csináljunk?
- Kitaláljuk.- vigyorodtam el.

*Másnap*
Reggel a szemem csak úgy kipattant, mintha ez a nap más lenne, mint a többi. Valójában más. Nincs suli. Mások az iskola padot koptatják és azon gondolkoznak, hogy juthatnának ki a "börtönből". Nekem nincs ilyen gondom.
Ránéztem a telefonomra, ami 6:53 et mutatott. Úgy érzem, hogy lassan fog elmenni ez a délelőtt.
Lassan felöltöztem, majd komótosan lelépkedtem a lépcsőn. A ház üres volt, így gondoltam ellátogatok a suliba.
Út közben egy fiút pillantottam meg.

Ismerős volt nagyon. Lassan lépkedni kezdtem felé, mire ő felemelte a fejét és rám nézett.
Az ő szemében szomorúság, az enyémben pedig rögtön könnyek ültek. Egyszerűen nem hittem el, hogy itt van.
- Emlékszem, mikor még együtt voltunk. Mikor semmi probléma nem volt, mind a ketten boldogok voltunk.-kezdte, én pedig lehunytam szemeimet.
- Bálint. Én nagyon sajnálom ami történt veled. Tényleg. -ültem le mellé.
- Csak te voltál nekem. De utána szakítottunk. Gondoltam, hogy kibírom, de hogy még el is költöztök..
Szomorúan figyeltem a magányos srácot.
Mikor még Miskolcra jártam suliba, vele voltam együtt. Valóban semmi gondunk nem volt. De pár hónappal később Bálint anyukája és apukája meghalt. Senkinek nem mondja el, hogy hogyan haltak meg. Most a nagymamájánál lakik. A stressz miatt Bálint teljesen más lett és szét mentünk. Én hibáztam, hisz meg kellett volna értenem, hogy nehéz volt neki akkor.
- Mit keresel itt?-szólaltam meg egy idő után.
- Tudtam, hogy hova költöztetek. Rávettem a nagymamámat, hogy mi is jöjjünk ide. Miattad..
- Akár mennyire is fájdalmas lesz ez most neked, de...Nekem van barátom. -mondtam ki végül.
Bálint nem szólt semmit, csak felállt és egy kis dobozt hagyott a helyén.
Kinyitottam és egy karkötő volt benne.Gondolkozás nélkül felvettem.

Felálltam és nem a suli felé vettem az irányt, hanem haza.
Lefeküdtem az ágyamra és gondolkozni kezdtem.
Valóban boldog voltam vele és most, hogy találkoztunk..Minden emlék fellángolt bennem.

Kirúgtak...

Az igazgatóiban kevesebb időt töltöttem, mint a múltkor. Az igazgató megkérdezte, hogy emlékszem-e, hogy mit mondott legutóbb. Én csak bólintottam egyet és az ajtó felé vettem az irányt.
- Az ellenőrzőt add át!-szólt utánam.
- Most?
- Most.
Szomorúan néztem az asztal mögött álló tanárra. Ő elintézte, egy sajnálommal. Jó neki..Nem őt rakják ki az iskolából.

A suli előtt az osztályunk várakozott. Még Zsófi is ott volt.
Szomorúan odakullogtam hozzájuk és vártam, hogy valaki megkérdezze, mi történt.
- Na jó. Engem irritál ez a csend. Mit mondott az igazgató?-törte meg a csendet Roli.
- Kirúgtak.- válaszoltam, majd hátat fordítottam és elindultam hazafelé.
- Hála a jó Istennek!!- hallottam még Zsófi kiabálását. Nem fordultam vissza, csak felemeltem a kezemet a magasba és bemutattam neki.

Otthon kinyitottam az ajtót, mégsem hallottam most a nevemet. Lassan lépkedtem a konyha felé.
Anya a laptopját nyomkodta.
- Szia Anya.-köszöntem halkan.
- Szia Kicsim.
- Nem is hallottad, hogy mi történt?-néztem rá furcsán.
- De. De hallottam.-állt fel az asztaltól. - Szerinted mit tudnék csinálni? Ilyen vagy, így kell elfogadni téged. Egyébként is jogosan kiabáltál és pofoztad meg Zsófit. Biztos vagyok benne, hogy ő ütött le. Ne aggódj, az igazság mindig kiderül. - nyugtatgatott.
- De nem fog!- kezdtem el zokogva.- Hova fogok menni most iskolába? Mit fogok én csinálni addig?-kérdeztem sírva, közben megöleltem Anyát.
- Nyugi, minden rendbe fog jönni.

Mivel már tanulnom sem kell, így unaloműzésképpen benyomtam a gépemet. Mostanában szerintem mindig online leszek..
A Facebook tömve volt, azonban a Skype kongott az ürességtől.
Pár perc múlva Tomi rám írt.
Tomi üzenete: Szia <3. Figyelj, szerintem ebből a bandából nem lesz semmi.
Adri üzenete: Szia <33. Tudom és éreztem is egyébként. Pedig most lenne időm próbálni...
Tomi üzenete: Ezt hogy érted?:o
Adri üzenete: Repültem a suliból...
Tomi üzenete: De mi történt?
Adri üzenete: Gyere skype...Elmondom.
Kijelentkeztem fb-ről és vártam, hogy Tomi bejelentkezzen skype-ra.
Nagy nehezen megtudtuk csinálni, hogy halljon engem és hogy én is őt.
Mindent elmondtam neki szóról szóra. Ahogy történt.. Szerinte is Zsófi volt és azt mondta, hogy majd segít ebben a dologban.
Nagyon megnyugtat, hogy a számomra két legfontosabb személy itt van mellettem. Anya és Tomi.
Azonban kicsit nyomaszt, hogy az osztálytársak nem hisznek nekem. Jobban hisznek annak, akit alapból utálnak. Fogadjunk, hogy most már nem járok suliba, még csak nem is fognak átjönni hozzám, megnézni, hogy élek- e még.
Később elköszöntem Tomitól és kinyomtam a gépet. Leszaladtam a lépcsőn és mondtam Anyának, hogy elmegyek egy kicsit sétálni.
- Nem mehetsz!-állított meg.
- Miért?
- Azt akarod, hogy megint neked menjenek az utcán? Szó sem lehet róla..-ellenkezett.
- Anya. Zsófi már úgy sem fog nekem esni. Így is elég nagy szarba van. Tehát ő egy darabig le fog szállni rólam. Peti itthon van ő vigyáz majd rád, de nekem muszáj egy kicsit kiszellőztetni a fejemet.
- Jól van, menj... De akkor is vigyázz magadra.

Arra a helyre mentem, ahol kiskoromban mindig is voltam.
Felültem a padra és a cipőmet kezdtem el bámulni.

Gondolkoztam, hogy hogyan lehetne Zsófit leleplezni. Gondolkoztam a bandán, csak már feleslegesen. Gondolkoztam Tomin, hogy miért kell ilyen messze laknia. Gondolkoztam az osztályon, hogy miért nem állnak ki mellettem. A gondolatokból egy faág reccsenés eszméltetett fel.
Rögtön leugrottam a padról és hátrálni kezdtem.

***

Vissza a pokolba

A kapuban nem más ácsorgott, mint Tomi. A kerítésnek neki dőlve várakozott, hogy valaki kinyissa a kaput. Az ablakból láttam, hogy már Anya úton van, szóval én csak gyorsan lefeküdtem az ágyra és úgy csináltam, mintha nem tudnám, hogy itt van.
Pár perc múlva be kopogott az ajtón és az "igen?" szó hallatán lenyomta a kilincset.
- Szia. -köszönt szomorúan.
- Szia.-köszöntem vissza.
- Ömm. Hallottam, hogy mi történt. Csak azt akartam megnézni, hogy jól vagy-e.
- Amint látod, még élek.-mondtam egyszerűen.
- Minden veletek történik... Esküszöm, hogy mellétek testőrt kellesz állítani.-mondta, közben pedig leült mellém az ágyra.
Jól elbeszélgettünk és őszintén szólva jól esett, hogy eljött hozzám, csakhogy lássa, hogy vagyok.
- De neked nem kéne suliba lenned?-jutott eszembe.
- Nem.-vigyorgott.-Hamisítottam igazolást. Miattad nem mentem suliba.-mosolygott rám kedvesen.
- Aztaa.-mondtam elképedve.
- Figyelj..-kezdett bele.- Elég régóta szeretnék neked elmondani valamit. Eddig mindig közbe jött valami, de már nem várok tovább, mert egyszerűen nem tudom magamban tartani.
A szívem egyre hevesebben vert és a kezem remegni kezdett. Ha azt akarja mondani, amire én gondolok, akkor biztos vagyok benne, hogy csak álmodok.
- Tehát...Én...Szeretlek. -nyögte ki, majd közelebb hajolt hozzám és megcsókolt.

A szobám egyszerűen forogni kezdett körülöttem.
- Eláruljak valamit?-kérdeztem halkan mire Tomi csak bólintott egyet.
- Már akkor beléd zúgtam, mikor megláttalak.-vigyorogtam, ő pedig elmosolyodott.
- Elmegyünk sétálni?-kérdezte.
- Hát...-gondolkoztam.- Ne haragudj, de nagyon fáj a fejem, meg kiszeretném magam pihenni, holnapig.-próbáltam úgy mondani, hogy ne bántsam meg.
- Akkor zavarok?
- Dehogy is. Maradhatsz. Sőt....Szeretném, ha maradnál.
- De ha ki akarod rakni a szűröm, csak szólj.-mondta nevetve.
Mivel Dani nem volt itthon, átmentünk a szobájába és PS-eztünk.


*Másnap*
Ismét suli.
Az épülethez közeledve boldog tiniket láttam beszélgetni vagy esetleg nevetni. Én is boldogan sétáltam oda a lépcsőnél ácsorgó társaságunkhoz.
- Megjött az asszony!!-mutatott felém Roli.
Kérdőn nézve bámultam rá, hogy miért hív így.
- Tomi és Adri egy tányérból esznek..-énekelt Roli viccelődve. - Basszus, hogy is van ez a dal?-gondolkozott el.
- Adriiiiiii.-futott felém Dzseni. Szokásunk szerint a földre zuhantunk én pedig felordítottam egy hatalmasat a fejem miatt.
- Szállj már le rólaam.-nyávogtam.- A fejeem..
- Úristen, bocsii.-húzott fel Dzseni a földről.
Óvatosan megtapintottam a fejemet hátul és éreztem, hogy megint vérzik.
- Kösz.-motyogtam.
- Bocsi, tényleg nem akartam. Gyere menjünk a suli dokihoz és kötözzük be.-mondta ijedten és bekísért az iskolába.
A doki gyorsan bekötözte én pedig úgy néztem ki, mint valami őrült.

Második óra közepén hisztérikus ordibálásba kezdtem. Megpillantottam valamit Zsófi csuklóján.
- A karkötő!!! Az a rohadt karkötő!!! Ugyan az!!-ordibáltam.
- Adri állj le oké?-szólt oda Roli.
- Nem!-álltam fel olyan erővel, hogy a széket feldűtöttem magam mögött.
- Menj már elmegyógyintézetbe hülye gyerek!- kiabált Zsófi.
Mentem volna neki Zsófinak, mikor Roli és Marci elkapták a karomat.
- Megint balhézni akarsz?- kérdezte idegesen Marci.
- Hülyék vagytok?! Szerintetek miért lett ilyen kedves velem Zsófi azóta mióta megvertem?! Miért lett ennyire más?! Azért, hogy hogyha engem megtámadnak az utcán akkor elterelje a gyanút másra!! Seggfejek! Ugyan az a karkötő van rajta, mint aki leütött.-kiabáltam és kiszabadultam Roli és Marci karjai közül.
Odafutottam Zsófihoz és megpofoztam, de a fiúk ismét hátra húztak.
- Nem fogod ezt még ennyivel megúszni!! -kiabáltam Zsófi felé mutatva, mint valami vadállat.
A tanár kiviharzott a teremből. Pár perc múlva az igazgató lépett be az ajtón.
- Adrienn! Az igazgatóiba de rögtön!!-üvöltötte torka szakadtából.
Nekem most van annyi...

Sínek között

Sziasztok, visszatértem! :)
Kicsit késve de itt van a 26. fejezet. :)
___________________________________________________________________________
...Eszméletemet vesztettem.
Mikor nehézkesen kinyitottam a szemem, a sínek között találtam magam.

 A korom sötétben mozdulni alig bírtam, mert nagyon fájt a kezem. Ahol a nő leütött ott a fejem vérzett.
Észbe kaptam és gondoltam, hogy le kéne másznom a sínekről, amíg nem jön egy vonat.
Lassan kimásztam a kavicsokon és felhúztam magam a járdára.
- Menekülnél mi?-állt meg mögöttem a nő.
Nem válaszoltam semmit, csak magamhoz húztam a lábaimat és a kezemmel összekulcsoltam.
- Ajánlom, hogy itt maradj, amíg én elmegyek valamiért.-mondta elváltoztatott hangon.
Hátat fordított és lassan lépkedni kezdett.
Mikor láttam, hogy eltűnik a ködben, feltápászkodtam és nehezen, fájós kezekkel elindultam. Remegő lábakkal lépkedtem az utcán, közben a táskámban nagy felszisszenések között kihalásztam a telefonomat.
Azért a csajnak annyi esze nem volt, hogy a telefonomat elvegye. Gyorsan kikerestem Dzseni számát és megnyomtam a hívás gombot. Persze hogy nem vette fel...
Mivel Dzseni házához közelebb voltam, így nem hazafelé mentem, hanem hozzájuk.
Becsengettem és az anyukája kukucskált ki az ajtóból.
- Csókolom.-mondtam remegő hanggal.
- Jézusom, Adri! -rémült meg.- Azonnal gyere be!
Kinyitotta a kaput, majd szépen bekísért a házukba.
Leültem a kanapéra, ő pedig lehívta Dzsenit a szobájából. Mind a ketten faggatni kezdtek, hogy mi történt.
Dzseni anyukája észre vette, hogy vérzik a fejem is, így rögtön felpattant a fotelből és bekötözte.
Felhívták anyumékat is, amit nem kellett volna. Anya teljesen parázott és nem hitte el, hogy most már biztonságban vagyok.

*Másnap*
Dzseniéknél aludtam, úgy ahogy meg volt beszélve.
Nem nagyon beszélgettünk, inkább csak az ágyon fekve bámultuk a plafont. Mindenkit megrázott ez a dolog.
Ma nem mentem iskolába, mert Dzseni anyukája erősködött, hogy pihenjek.
- Anya felhívta Petit, hogy jöjjön érted.-lépett oda hozzám Dzseni.
- Köszönöm.
- Nagyon vigyázz magadra.-ölelt meg.
- Áúú..A kezem.-toltam el gyorsan magamtól.
- Juuhj, bocsi.-nézett rám, közben elhúzta a száját.
- Nem gáz.-mosolyogtam.
Dzseni elindult a suliba és 20 perc múlva Peti is itt volt értem. Csak annyit kérdezett, hogy minden rendben van-e.
Hát hogyne...Elindulok a legjobb barátnőmhöz azzal a tudattal, hogy majd jót beszélgetünk meg minden és akkor valaki jön és leüt hátulról. Éjszaka magamhoz térek és arra vagyok figyelmes, hogy a sín közepén, vérző fejjel és fájó kézzel fekszek. Peti pedig jön azzal a szaros kérdésével, hogy minden rendben van-e...Igen, minden rendben van...Seggfej..

Haza érve Anya bezzeg rögtön letámadt és vizsgálgatni kezdte a fejemet. A seb már nem vérzett, de a nyoma elég szépen ott maradt. Ilyenkor örülök, hogy lánynak születtem és hogy hosszú hajam van. Haha.
Délkörül valaki csengetett hozzánk. Unottan kinéztem a szobám ablakán, ami pont a kapu felé néz.
A kapuban nem más ácsorgott, mint.....

***