- Hali.-lépett be az ajtón Dani.
- Szia.-emeltem fel a fejemet.
- Na milyenek a délelőtti itthonlétek?-ült le mellém.
- Hát..Eseménydúsak.-mosolyogtam rá.
- Tomival mi van? Miért nem jár már ide?
- Szakítottunk. Láttam egy másik lánnyal.
- Gyere velem.-nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam.
Kivezetett a kertbe és elkezdett bohóckodni. Azt hitte, hogy rossz kedvem van amiatt, hogy szakítottunk. Össze-vissza táncolt, ugrált.
- Az a hinta mindjárt kiesik a helyéről. Nem lenne jó dolog hintázod rajta.-mondtam a teraszról, mert láttam hogy Dani a hinta felé közeledik.
- Ugyan már. Engem csak elbír.
Elkezdte lökni magát és mikor előre hintázott volna, nem csak ő maga ment, hanem az egész hinta is.
- Szóltam!- mondtam röhögve.
- Nem vicces! Rohadtul nem! Gyere inkább segíteni..-mondta nagy sóhajtozások közepette.- Tudod. A barát mindig segít, miután elmúlt a röhögőgörcse.-nevettem jóízűen, de úgy, hogy már a hasam is fájt és a szemem is könnyezett.
Összekaptam magam és odasiettem hozzá. Felállítottam az egész hintát, Dani pedig kijött alóla.
- Jól vagy?-kérdeztem most már komoly fejjel.
- Azon kívül, hogy fáj az egész pofám és van egy púp a homlokomon...Igen, jól vagyok.-mondta, közben a homlokát tapogatta.
- Gyere rakjunk rá jeget.-kísértem be a házba.
Anya és Peti ijedten néztek minket, ahogy Daninak a fejét jegelem. Próbáltam nekik elmagyarázni, hogy Dani csak jó kedvre akart deríteni, ami sikerült is neki, de Anyáék mindenféleképpen orvost akartak hívni.
- Apa...Ez csak egy dudor.-segített be Dani.
- Adri, ez is a te hibád! Verekedsz a suliban nem is egyszer, utána meg azt hiszed, hogy körülötted forog a világ. Rossz kedvedben vagy és akkor már valaki rögtön ugrik köréd!!-kiabált velem Peti.
Lélegzet visszafojtva néztem a dühös férfit a nappali közepén. Felszaladtam a szobámba, becsaptam magam mögött az ajtót és a zokogás rögtön kitört belőlem.
- Kellett ezt most neked?!-hallottam Anya ordibálását lentről.
Később valaki be is nyitott a szobámba. Könnyes szemmel felnéztem és azt ajtón Anya kukucskált be.
Leült mellém az ágyra és nem mondott semmit.
- Miért mindig én vagyok a rossz?-kérdeztem most már egy kicsit megnyugodva.- Ilyenről szó sincs. Peti most nagyon ideges. Félti a fiát.
- De istenem..17 éves! Mit kell rajta félteni? Meg egyáltalán kitől vagy mitől félti?! Tőlem?! Csak mert én hibáztam, ő hozzá vághat bármit a fejemhez?! Mintha ő olyan tökéletes lenne...-akadtam ki teljesen.
- Mindenkinek vannak hibái. Így kell elfogadni a másikat ahogy van, majd vele is beszélek. De most ő is teljesen gyerekes szintre süllyedt. A lényeg, hogy ne foglalkozz ilyen megjegyzésekkel. Ne engedd meg magadnak, hogy valaki csak így a padlóra küldjön. Mosolyogj, hisz a világ csak így lesz szép körülötted.
A szemeim újra megteltek könnyekkel.
- Szeretlek.-öleltem át és adtam egy puszit az arcára.
- Minden rendben lesz?-kérdezte a hajamat végigsimítva én pedig bólintottam egyet, majd kiment a szobámból.
*Másnap*
Ma reggel a sétát elhalasztottam ugyanis 11 órakor keltem fel arra, hogy valaki csenget. Fáradtan kinéztem az ablakon, hogy ki lehet az. Dzseni állt a kapuban, egyik lábáról a másikra lépkedve hátha attól felmelegedik.
Felvettem a kabátomat és gyorsan kisiettem, hogy beengedjem.
- Végre mááár. Annyira nagyon hideg van.-mondta vacogva közbe lehúzta a bakancsot és levette a kabátját.
- Mit keresel itt?
- Mindjárt elmondom.
- Oké, kérsz kakaót?-kérdeztem.
- Aha. Az most jól jönne.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése