Én sem vagyok biztonságban

Sziasztok!:)
Biztosan emlékeztek, mikor azt írtam, hogy táborba megyek. Nos, ez az idő eljött. Igaz majd csak hétfőn indulunk, de addig is rengeteg dolgom van. Takarítás, pakolás, vásárlás, készülődés és a többi. .
Még hoztam nektek addig egy utolsó fejezetet. Jó olvasást!:*
______________________________________________________________________________
- Addig nem szállsz le rólam ugye?
- Nem.-vigyorogtam.
- Jó legyen..-adta meg magát Dani.
- Kösziiii, imááádlaak.-ugortam a nyakába.
- Oké, szállj már le rólam.- tolt el magától és közben összeborzolta a hajamat.


*Másnap*
Napok óta csak esik az eső és fúj a szél. Jó, oké, hogy az ősz erről szól, de egy kicsit süthetne a nap.

Felszálltunk a buszra Danival és a suliba indultunk. Az út néma csendben telt el és biztos vagyok benne, hogy valami baja volt. Lehetett látni az arcán. Na mindegy..Majd otthon beszélek vele..
Az iskolához érve láttam, hogy Dzseni már ott áll a többiekkel. Futni kezdtem és úgy letámadtam Dzsenit, hogy a földre borultunk.
- Hééé. Eszednél vagy?!-tolt le.
- Neem! Vagyis igen! De neeem!!- ordiáltam, mint valami bolond.- Jön velünk Daniii!!
Erre Dzseni felugrott a földről és együtt ugrándozni kezdtünk.
- Jézusom. Hova kerültem?-kérdezte magától Roli és bement az épületbe.
Hamarosan mi is utána mentünk. Zsófival mondjuk úgy, hogy köszönő viszonyban vagyunk és ennyi.
Az órák csak úgy elrepültek. Suli után Dzseni oda jött hozzám és megkérdezte, hogy nem akarok-e ott aludni nála. Boldogan mondtam igent, anya engedélye nélkül. Nem baj, majd otthon lerendezem vele.


- Anyaaa!-léptem be az ajtón.
- Igen?-jött ki a nappalból.
- Ott aludhatok Dzseniéknél?
- De hát holnap suli.
- Átviszem a cuccom és együtt megtanulunk.
- Hát nem bánom.
- Köszi, szeretlek.-nyomtam az arcára egy puszit majd felmentem a szobámba bepakolni.
Paskolás közben Dzseni csörgött, hogy ne most menjek, hanem egy olyan fél órával később, mert most van egy kis dolga. Megértettem és így míg nem indultam el, benyomtam a gépemet.
Elég régen gépeztem, csak a házi feladatokhoz használtam a laptopot. A skype és a facebook tömve volt. Hát ők a gép mellett tanulnak vagy nem is tanulnak. Ez örök rejtély marad.


Egy órával később, még világosban, gyalog elindultam Dzsenihez.

Betettem a fülhallgatót a fülembe és szinte max hangerőre vettem a hangot. Kicsit nyugtalanul sétáltam, mert olyan érzésem volt, mintha valaki követne. Néha megfordultam és visszapillantottam, hogy biztos legyek benne, minden rendben van. Nem volt mögöttem senki.
Visszavettem a hangot a telefonomon és félelemmentesen folytattam az utat.
Később kivettem a fülhallgatót, mert ha még is jön valaki akkor még elfutni sem tudok, mert nem hallom, hogy mikor közeledik.
Már csak Dzseniék utcájába kellett bekanyarodnom és ott is vagyok. Még ha ilyen egyszerűen ment volna...
Hallottam, hogy valaki tényleg jön mögöttem. Hátra néztem és egy talpig feketébe öltözött nő futott felém. Az arcát nem láttam, mert maszk volt rajta.
Futottam ahogy csak bírtam, de nem jártam szerencsével. A nő utolért és lefogta a két karomat. A csuklóján egy gyönyörű szép karkötő lógott, ami nagyon ismerős volt valahonnan.. Csak nem tudom, hogy honnan. Én próbáltam rúgni, de a nő leütött valamivel....

***

______________________________________________________________________________

*Sajnálom, hogy rövid lett.:(*
Vajon kiütötte le Adrit? Ki akarna neki ártani?

Jövőhét vasárnap kiderül!:)
Addig is további jó nyarat kívánok mindenkinek!<3
Sziasztok!:*

Koncert...

- Dzseni!-kiáltottam, mert észre vettem, hogy nincs mellettem. -Dzsenii!!-furakodtam át a tömegen.
- Mi vaan?-hallottam a hangját a konyha felől.
- Bazdmeg..A szívbajt hoztad rám. Azt hittem, hogy megint történt veled valami.
- Bocs, megéheztem.-röhögött és közben matatni kezdett a hűtőben.- De héé..Hogy fogunk haza menni, ha ilyen nagy vihar van?
- Hát..-néztem rá.- Fogalmam sincs.-mondtam és leültem a földre, közben a falnak dőltem.
Mivel már nem volt olyan buli, mint az előtt, nem szólt a zene, így hallottam, hogy csörög a telefonom. A kijelzőn Anya neve villogott.
- Szia Kicsim. Nem kéne hazajönnötök?-szólt bele fáradtan.
- Jó oké. Én mennék, meg szerintem már Dzseni is, sőt még Dani is, dee...
- Tudom, a vihar..Jó lesz az úgy ha Peti elmegy értetek?
- Te is gyere!-mondtam, közben átvonultam a konyhából egy másik szobába, hogy mások ne hallják a beszélgetésünket.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi bajom.
- Nem érdekel! Egy percre sem fogsz egyedül maradni!!
- Ah..Jól van. Felöltözünk és 20 perc múlva ott vagyunk.-tette le a telefont.
Visszamentem a konyhába és mondtam Dzseninek, hogy kezdjen készülődni, mert jönnek értünk. A hatalmas tömegből előkerítettem Danit is. Úgyszintén haza akart jönni, szóval nekünk a buli itt ért véget. Bár szerintem a többieknek is.

*Másnap*
Tanulás, tanulás, tanulás. Egész nap ennyit csináltam..

Atom nagy témazárók várnak ránk a jövőhéten.
Délután, olyan két óra körül a nagy magolás közepette valaki kopogott az ajtómon. Odamentem kinyitottam és Dzseni lépett be az ajtón.
- Halii.-köszönt egy öleléssel.
- Szia.-mosolyogtam.
- Mit tanulsz te ennyire?-nézett rám jó nagy szemekkel.
- Hát úgy kb mindent.-sétáltam oda az íróasztalomhoz.
- Hagyd már azokat a szaros könyveket!-lökte le az asztalról az összes tankönyvem és füzetem.
- Te mi a lószart csinálsz?
- Én? Megmutatok egy oldalt.-mondta és bekapcsolta a laptopot.
Rákeresett a Depresszió honlapjára és megmutatta, hogy Október 15.-én jönnek Sopronba koncertet adni.
- Jézusooom!!-kiáltottam fel.
- Ugye?-ugrándozott ő is.
- Anyám tuti nem enged el.-tértem észhez. Kizárt dolog, hogy Anyám elengedjen minket, csak ketten.
- Jaahj már. Majd jön Dani is.
- Dani nem szereti a Depressziót.
- Fosok bele! Akkor is jön.-nevetett.
- Hát én nem tudom, hogy ebből mi fog kisülni..


Este bekopogtam Danihoz, hogy rákérdezzek erre a koncertes dologra. Még csak annyit mondtam, hogy lesz itt Sopronban egy koncert, de ő már rögtön azt felelte, hogy szó sem lehet róla. Nem érdekelt, én tovább is csak nyaggattam.
- De megkérdezted már Anyát?-kérdezte.
-Ááááállj! Te Anyának nevezted az Anyám? Oké ez így bonyolult, de már Anyának nevezed?
- Ja. Beletörődtem abba ami történt. Apáék elváltak és talált az életébe mást.
- Úúh. Hát ez tök jó. Akkor én is hívjam Apámnak Petit?
- Ahogy gondolod.- nevetett.-Na..Tehát.. Anyát megkérdezted már erről?
- Ahhj.. Még nem, mert tudom, hogy úgy sem enged el engem, ha csak Dzsenivel megyek.
- Hát..Nem tudom...Őszintén szólva semmi kedvem nincs hozzá..
- Kérleeeeek.-kérleltem.
- Addig nem szállsz le rólam ugye?
- Nem.-vigyorogtam.

Buli

Sziasztok!:)
 Nagyon elszomorít az, ahogy mostanában látom a blog statisztikáját. Fogalmam sincs, hogy miért csökken rohamosan az olvasók számát, lehet, hogy nyaralni vagytok, hiszen nyár van, most jön a jó meleg idő. Gondolkoztam rajta, hogy lehet törölni fogom a blogot. Ha úgy nézzük már ez lesz a második blog amit így törölni fogok. Valahogy nem megy ez nekem. Nem tudom, hogy mások, hogy csinálják. Na mindegy, csak így előre szólok.
Íme a 23. fejezet. :)
____________________________________________________________________________
- Figyu Dani.-szóltam meg a játék közben. - Mondtad ezt a bulit.
- Aha.
- Na öm. Dzsenit kiengedik holnap és arra gondoltam, hogy ha még áll a meghívás akkor elmennénk.
- Jaja. Gyertek nyugodtan. -bólogatott.- De anyud? Kienged már?
- Persze. Már Dzseninél is voltam bent. De amúgy Peti itthon lesz?
- Ja. Szabadnapos lesz holnap.
- Akkor oké.
Sokkal nyugodtabb vagyok, így ha van itthon valaki Anya mellett. Kellene már ez a kis buli. Jó lesz egy kicsit kikapcsolódni.

*Másnap*
Reggel boldogan ébredtem. A nap teljesen beragyogta a szobámat. Dzsenit már kora reggel hazaengedték. Átmentem hozzá és megbeszéltük, hogy mikorra jöjjön át hozzánk és úgy megyünk Danival a haverjához.
- Lesznek egy páran szerintem.-lépett be Dani a szobámba.- Elég híres a haverom.
- Azért ne vágj fel vele.-nevettem el magam.- De ugye nem lesz semmi gáz..
- Lazíts már. Annyira feszült vagy mindig.
- Hát nem tudom. Rossz előérzetem van..
- Nyugi.-nézett rám egy biztató mosollyal.


Este hétre Dzseni is átért hozzánk, így elindultunk. Az időjárás nem nézett ki valami jónak. Az égen szinte fekete felhők gyülekeztek. Gyorsabban lépkedtünk, hogy nehogy elkapjon minket az eső.
Dani becsengetett a házba, ami baromi nagynak néz ki így kívülről. Pár perccel később egy fiatal, sötét barna, szinte már fekete hajú srác kinyitotta az ajtót.
- Hoztál csajokat látom.-mondta köszönésképpen.
- Ja. Ő a mostohatesóm, a szőke pedig a barátnője.
- Jól van. Gyertek be. - nyitotta ki a kaput.- Eredetileg a buli kint lett volna, csak az időjárás miatt bent tartjuk meg.-magyarázott.
Bementünk a házba és hát mit ne mondjak, elég érdekes lehetett eddig a buli. Rengetegen voltak, de még mindenki csak a telefonját nyomkodta. Hát...Party Hard van....
Aki kinyitotta nekünk az ajtót, azt a srácot Patriknak hívják. Tehát Patrik körbe vezetett minket a házba és mindenkinek bemutatkoztunk. Na jó mindenkinek nem, mert szerintem vagy hatvan ember tuti volt ebben a házban..
- Na jó ebből elég!-kiáltott fel Dani.- Milyen buli ez?! Telefonokat eldobni! Most!-kiáltotta és erre mindenki elrakta a telefonját. -Zenét!-mondta.
Patrik elhozta a baromi nagy hifijét és a zenét bömböltetni kezdte. Mindenki táncolt vagy esetleg a haverjaival röhögött valamin.
Néhányan összeálltunk egy képre is, hogy megörökítsük ezt az estét.


Decibellel üvöltött a zene a nappaliból én pedig láttam ahogy kint villámlik és az eső is szakad. A szél csak úgy csavarta a fákat. Be kell, hogy valljam, akár milyen jó hangulat volt bent a házban, én féltem, hogy valami történni fog.
Olyan éjfél felé amitől féltem bekövetkezett. Bent mindenki tombolt, kint pedig a vihar szórakozott.
Egyszer csak nagy csattanásra lett mindenki figyelmes. Még a ház is beleremegett. Gyorsan leállították a zenét és valaki a teraszra, valaki pedig az ablakból nézett ki a sötét utcára.
Patrikék háza előtt egy fa egyenesen a kerítésükre dőlt.
Mindenki rémülten nézte a kint tomboló vihart.
- Dzseni!-kiáltottam, mert észre vettem, hogy nincs mellettem. -Dzsenii!!-furakodtam át a tömegen.

Örökös rettegés

Reggel a suli előtt mindenki boldogan beszélgetett a hétvégén megrendezett bulikról. Most én is beszélhettem volna ilyenekről, csak én Danival. Mivel Dzsenit kiengedik és a buli is holnap lesz, gondoltam miért is ne mennénk el. Ezt még megbeszélem Danival.
- Sziasztok.-léptem oda Roliékhoz.
- Hali.-köszöntek vissza.
Hát ennyi volt a reggeli beszélgetésünk. Zsófi most már hivatalosan is új külsővel mászkál a suli folyosóján. Roli arcán jó nagy vigyor ült egész nap, amiért Dzsenit holnap kiengedik. Marci és Márk szokásuk szerint hozták a formájukat. Tehát most mindenki boldog.
Az órákon semmi érdekes nem volt. Váltottam pár szót a többiekkel, de amúgy mindenki atomfegyvereket készített az angol dogára.


Az utcán sétálva, a házunk felől egy ideig nagy sikoltásokat hallottam. Egy idő után ezek megszűntek, én pedig egyre gyorsabban lépkedtem a fáról lehullott, sárga leveleken.
Benyitottam a konyhába és Anya szája egy kendővel volt bekötve. Ilyenkor hol a francba van Peti?!
- Anya!- szaladtam oda hozzá és kikötöztem a kendőt. Most láttam először ennyire sírni Anyát. Még csak megszólalni sem tudott.
- Aa-pá-d..-zokogott tovább.
Idegesen felálltam és körbe néztem a házba. Nem láttam senkit kimenni a bejárati ajtón.
Feldúltan betörtem minden egyes szobába. Mindenhova benéztem, kivéve az én szobámat.
Az ajtó másik oldaláról, olyan hangokat hallottam, mintha valaki kinyitná az ablakot.
Próbáltam a leghalkabban közeledni a szobám felé, és csendesen lenyomni a kilincset, de mire benyitottam már csak egy nyitva hagyott ablak volt előttem.

Gyorsan visszamentem Anyához. A düh valami eszméletlenül nagy volt bennem. Attól éreztem volna jól magam, ha széttörhetnék valamit.
- Jól vagy? -kérdeztem, s felsegítettem a hideg csempéről.
- Már igen.
- Nem tudom, de hol a lószarba van ilyenkor Peti?
- Dolgozik.
- Aha te pedig maradj itthon örökös rettegésben, arra várva, hogy vajon mikor jön vissza legközelebb apa...
Anya csak legyintett egyet és elment. Hát jó ha ő ilyen könnyen kezeli ezt az egészet, de nekem ez igen is nagyon nagy gáz. Veszélyben lehet akár az egész család, emiatt az állat miatt...
A biztonság kedvéért bekulcsoltam az ajtót, hogy még csak véletlenül se tudjon senki bejönni. Én fent vagyok a szobámba és nem hallanék semmit.
Aztán éreztem valamit..Mintha valami hiányozni..
Mikor benyitottam mindenhova és a kertben is jártam, nem láttam sehol sem a kiskutyánkat.
- Anya!-szaladtam le ordibálva a lépcsőn. - Hol van a kutya?
- Fogalmam sincs..-mondta és közben hallottam valamit a lépcső felől.
Gyorsan odaszaladtam és láttam, hogy Picur a kis lábaival próbál lejönni valahogy a lépcsőn. De hol volt eddig? Ennyire vak lennék? Mindegy, a lényeg, hogy előkerült.

Később valaki kopogott az ajtón. Elővigyázatosságból megkérdeztem először, hogy ki az és csak utána nyitottam ki az ajtót. Csak Dani jött haza a suliból.
- Minek van bezárva az ajtó?-kérdezte.
- Neked miért nincs kulcsod a házatokhoz? -vágtam vissza.
- Mindegy. Jössz PS-ezni? -váltott témát.
- Aha.
Felmentünk Dani szobájába, beültünk egymás mellé a fotelbe és játszani kezdtünk.

Volt gitár, nincs gitár...

Reggel a sulihoz tátott szájjal közeledtem. Zsófi tök laza öltözékben, sport cipőben, csőnadrágban, egy sima fehér toppan és még pár kiegészítőben állt a lépcsőnél. Nem az a magassarkús, picsa szoknyás cica baba volt. Teljesen megváltozott. Szőke, dús haját nem göndören láttam, hanem kivasalva.

- Jó reggelt! -köszöntem.
- Neked is.-mondta mosolyogva. Ebbe meg mi ütött? Mire készül?
- Hali. Ki ez a csaj? - érkezett meg Marci.
- Ő Zsófi te hülye..-csináltam tetetett leszidást. Oké először én sem ismertem fel..De az mindegy.
Bementünk a suliba és esküszöm, hogy Zsófit mintha kicserélték volna. Boldogan, mosolyogva lépkedett fel a lépcsőn és már az a-s barátnőihez sem ment oda. Végig mellettem volt...
Felmentünk a terembe és leültem a helyemre. A nyelvtan könyvem néztem át, mikor arra lettem figyelmes, hogy valaki leül mellém. Hát Zsófi volt az.
- Minek bújod annyira a nyelvtant? -kérdezte.
- Mert dogát írunk belőle.-mondtam és erre ő rögtön kivette a kezeim közül a könyvet.
A kezein már sebek nagyjából begyógyultak.

- Tanulnom kellett volna? -kérdezte.
- Hát ömm. Ja.-mondtam furcsán. - Na jó ebből elég.-vettem el tőle a könyvet. - Miért viselkedsz így velem? Tiszta kedves vagy, meg jó fej, pedig nem csináltam semmit azért, hogy megbocsáss. Csak egy szaros cetlit raktam le az asztalodra amit ki is dobtál.
- Nyugi van. -vigyorgott rám, majd felállt és visszaült a helyére.
Hát..egy új Zsófival van dolgunk..De csak, így elfelejtette volna amit csináltam vele? Hát nem hiszem..
Utolsó órában megírtuk a dolgozatot nyelvtanból. Utána mindenki, mint valami vadállat, úgy törtünk ki a tanteremből.


Hazamentem és mikor kinyitottam a szobám ajtaját, Dani ugrott a pofába.
- Csőőőő!!-köszönt jókedvűen.
- Hali.-mondtam, közben ledobtam a táskámat az ágyra. - Mi ez a jó kedv?
- Semmi.-vigyorgott tovább.
- Na mond már.
- Tényleg semmi. Amúgy most jut az eszembe. A kutyának mi a neve?
- Öööm..-gondolkoztam, mert a kutyának még tényleg nem adtam nevet. - Picur.
- Jó. Akkor picur egy kicsit megrágcsálta a gitárodat.-jelentette ki én pedig rögtön lementem a nappaliba megnézni, hogy tényleg igaz-e.
Valóban igaz volt. A gitáromon három húz elszakadt és a gitárom széle is teljesen meg volt rágva.
- Neeeeeeeeeeee!-kiáltottam.
Anya gyorsan kijött a konyhából egy bögre kakaóval közben pedig annyit kérdezett, hogy mi a baj.
- Anya!! A gitárom! -óbégattam tovább.
- Kellett neked kutya. - mondta nevetve.
Hát a többiek jól el szórakoztak azon, hogy a kutya félig megette a gitáromat de én nem. Dzsenit szombaton kiengedik és jönnek a próbák a bandával. De basszus.. Én mivel fogok játszani?!


Felmentem a szobámba és gyorsan felhívtam Tomit. Először is az érdekelt, hogy mi van vele. Másodszor pedig el akartam neki mondani, hogy egyszer volt egy gitárom. Aztán megláttam egy kiskutyát a suli előtt. Megtartottam és a drága megette a hangszerem. Ő is pont olyan jól szórakozott ezen az egészen, mint Anya vagy Dani.
- Nyugi van. Majd kukázunk neked egyet.-röhögött jóízűen a telefonba.
- Nem vagy vicces..-mondtam komolyan.
- Nyugi. Majd megoldjuk valahogy. -váltott hangsúlyt.
- De hogy? Dzsenit szombaton kiengedik...
- Lazíts már. Én most lépek, mert dolgom van. Majd megbeszéljük még ezt. -tette le a telefont.
Aha mindig mindenre azt mondja, hogy megbeszéljük, utána meg hetekig nem hallok felőle semmit.
Kimentem a kertbe és játszottam egy kicsit a kutyával. Közben eszembe jutott, hogy egy kutyának nem is bent a házban van a helye. Hogy jutott hozzá a gitáromhoz? Ááh..Már úgy is mindegy..



*Sajnálom, ha rövid lett.*

Kedves ajándék

Először is szeretném megköszönni az 1000 látogatót.
Íme a 20. fejezet! :)

____________________________________________________________________________

- Mi lenne, ha Dzseninek odaadnád? -gondolkozott Roli.
- Mit kezdjen egy kutyával a kórházban? -néztem rá furcsán, mire ő elnevette magát.
- Jó ez tényleg szar ötlet. -bólintott.
- Wááá..én felhívom anyát! -mondtam vidáman és pötyögni kezdtem a telefonomon.
- Anya!!- kezdtem boldogan, ő pedig el sem tudta képzelni, hogy mi történt.- Képzeld itt van egy kiskutyaaaa..folytattam.
- Nem! Szó sem lehet róla!
Anya rohadtul ismer. Még csak ki sem mondtam, hogy mit akarok. Nem baj, én továbbra is győzködtem.
- Mára már van egy ajándékod. -mondta én pedig egyre izgatottabb lettem. Milyen ajándék? Kitől? Minek?
- Micsoda? De amúgy..Neked is lesz egy ajándékod. - mondtam és sunyin elmosolyodtam. Én akkor is hazaviszem ezt a kiskutyát. Hahaa.
- Majd meglátod az ajándékot. -tette le a telefont.
Az ölembe vettem a kutyát és Rolival együtt elindultunk hazafelé. Útközben rákérdeztem, hogy mi van Tomival. Elég régen beszéltünk ismét. Bár most nagyobb gondom is van.
Roli csak legyintett egyet, hogy hanyagoljuk a témát én pedig megértően bólintottam egyet.


Anya a konyhában várt, én pedig megmutattam neki a kiskutyát. Teljesen fel volt háborodva, hogy miért hoztam ide.
- Mondtam, hogy lesz egy kis meglepi. -vigyorogtam folyamatosan. - Jaahj Anya ne már..Annyira jó lenne egy kutya.
- Jól van nem bánom. De akkor gondoskodj róla! -mondta komolyan.
- Perszee! - mondtam és a nyakába borultam. Még megkérdeztem, hogy hogy van a keze. A sebek kezdenek összehúzódni. Na lehet, hogy minden kezd helyre jön?
Aztán Anya átment a nappaliba és egy baromi nagy virágcsokorral tért vissza.

Gyönyörködve a virágban csak annyit kérdeztem, hogy ez kié. Anya rám mutatott és közölte, hogy nincs rajta a neve annak aki küldte. Boldogan átvettem a virágot és jó mélyen beleszagoltam.  Az illata valami csodás volt és úgy éreztem, hogy most már minden színesebb körülöttem. Eltűntek a rémképek amit mostanában minden egyes nap láttam.
Később mondtam Anyának, hogy akkor bemegyek Dzsenihez és még azt is hozzátettem, hogy addig gondoskodjon a kutyáról.

Beléptem a kórház főbejáratán és szépen lassan fellépkedtem a lépcsőn.

Végigmentem a folyosón és benyitottam a kórterembe. Dzseni egy hosszú, világosbarna hajú, szemöveges lánnyal ült az ágyon és beszélgettek. Nem vették észre, hogy én ott állok az ajtóba de még egy ideig meg sem szólaltam. Jó volt látni, ahogy Dzseni újra tele van energiával és újra nevet. Mosolyogva néztem a két bekötött kezű lányt a küszöbről. Szerintem 15 perc eltelt azzal, hogy csak ott állok, mikor Dzseni hátra nézett és boldogat felugrott az ágyáról.

Szó szerint a nyakamba ugrott nekem pedig a szemem könnyekkel telt meg. Sosem kívánhatnék magamnak ettől jobb barátnőt mint ő.
- Hogy vagy?- kérdeztem és közbe eltoltam magamtól.
- Semmi bajom. Már nem fáj semmim.-mondta boldogan.- De még bent kell tartani szombatig. Utána mehetek haza! Már úgy hiányzik minden.. Az osztály, a banda..-mondta megállás nélkül.
Én egy kicsit oldalra pillantottam, hogy megnézzem azt a számomra idegen lányt. Így első pillantásra tök szimpatikus volt és Dzseni is csak jókat mondott róla. Elmondta, hogy Krisztinek hívják és hogy őt is baleset miatt hozták be a kórházba. Az ízlésük nem nagyon egyezik meg, de szinte mindennap együtt vannak. Ennek nagyon örültem, legalább Dzseni nem unatkozik a négy fal között.
- Hallottam mit csináltál Zsófival. - kezdte. - Mit kaptál?
- Jaahj istenem- sóhajtottam fel. - Ne is mond. Igazgatói megrovás vagy micsoda..A legjobb, hogyha még valamit csinálok akkor repülök a suliból...Akkor nincs most telóm sem gépem. Eddig sehova sem mehettem, ezért nem jöttem.
- Mondta Roli. Annyira aranyos. Mindennap bejön hozzám. -mondta és erre teljesen elpirult.
- Hujuuj. -mondtam fülig érő szájjal.
- Aahj. Nem úgy értem.-ütött vállon.
- Persze, persze. -vigyorogtam továbbra is.
- Értesd ahogy akarod. -legyintett.
Időközben Kriszti is csatlakozott a beszélgetésünkhöz. Rákérdezett, hogy mit csináltam a suliban, hogy ennyire nagy a baj. Elsoroltam neki ő pedig csak tátott szájjal nézett rám.
- Akkor tőled félni kell.-jelentette ki Kriszti.
- Ja.-nevettem fel.- De képzeljétek, kaptam ma egy kiskutyát, vagyis hát találtam, de megtartottam, meg valaki küldött nekem egy rohadt nagy virágcsokrot.-hadartam.
- Ki küldte?- nézett rám Dzseni.
- Nem volt rajta név.
Este hétig beszélgettünk így, amikor az egyik nővér idegesen belépett a szobába és  közölte velem, hogy csak hatig lehet bent maradni látogatóba. Hát izéé..Hoppá...

____________________________________________________________________________


Hartmann Krisztina                        Időközben rájöttem, hogy még Daniról nincs kép
Dzseni szobatársa                                                          Hát íme. :)

Kiskutya

- De ez semmi komoly. -magyarázkodott tovább Anya.
- Ne idegesíts fel. -kiabáltam.
- Jól van.. Veszekedtünk és tányérokat dobott a földhöz. Én pedig elcsúsztam és beleestem a szilánkokba.
- És ő most hol van? -kérdeztem dühösen.
- Már elment..
- Peti erről tud valamit?
- Nem és szeretném ha nem is tudna.
- Én nem mondom meg neki, de mi lesz ha visszajön?
- Már mint apád? -kezdte.
- Nem az apám! -vágtam közbe.
- Nem fog visszajönni.
Legyintettem egyet és feldúltan felszaladtam a szobámba. Mikor lesz már ennek vége? Mikor lesz olyan az életünk, mint amilyen volt? Az lenne a legjobb, ha Dzsenit kiengednék a kórházból. Vele mindent megtudnék beszélni és biztos vagyok benne, hogy segíteni is tudna valahogy.
Mivel holnapra rengeteg házit adtak fel, neki álltam tanulni. Csak abban reménykedek, hogy holnap nem én fogok felelni töriből.. Az összes írásbelit csak úgy összecsaptam, a szóbelihez pedig még csak ki sem nyitottam a könyveket. Lesz ami lesz.


Este tíz körül a gyomrom korgó hangot adott ki. Gondoskodnom kell pocakról, így halkan, mint valami kém, lesettengettem a lépcsőn.

A konyhában halvány fény volt. Lassan odamentem és kikukkantottam, hogy ki lehet az.
Anya kötözte be a kezét valami vizes ronggyal.
- Még mindig fáj? -kérdeztem halkan, ő pedig rémülten felugrott a székből.
Halványan bólintott egyet, én pedig kivettem egy kinder tejszeletet a hűtőből.
- Anya.- szólaltam meg egy idő után. - A telefonomat legalább nem adnád vissza? Hogy Dzsenivel tudjak beszélni..
- A telefont azt nem, de ha akarsz akkor bemehetsz hozzá.
Én erre a nyakába ugrottam ő pedig kiáltott egy héééé-t, hogy vigyázzak a kezére.
Boldogan lépkedtem fel a lépcsőn, attól a gondolattól, hogy holnap már beszélhetek Dzsenivel.

*Másnap*
Reggel óriási nagy gyomorgörccsel ébredtem. Lehet, hogy nem ártott volna egy kicsit tanulnom..
Csak akkor volt jobb kedvem, ha arra gondoltam, hogy ma láthatom Dzsenit.
A sulihoz érve nagyon hiányoztak a Dzsenivel váltott beszélgetések. Olyan fontos dolgokról kérdezgettük egymást, hogy tanultál mára? vagy, hogy nem tudod, ma írunk dogát?
Most legalább őszintén mondhatnám, hogy nem tanultam..
Ma Peti vitt el a suliba. Érdekes, amióta verekedtem a suliban, hozzám sem szól. Ha neki jó így, akkor nekem is..Nem nagyon érdekel..
Első óra töri volt. A tanár becsapta maga utána az ajtót és megállt az osztállyal szemben.
- Az fog ma felelni, akinél a napló pont kinyílik. -mondta és lecsapta a naplót az asztalra, ami pedig valaki nevénél kinyílt.
- A mai felelőnk Alföldi Márk. - mondta a tanár én pedig egy jó nagyot felsóhajtottam.
Márk lazán kisétált a táblához és mondta, hogy a tanár kérdezzen.
- Ismételni fogunk tavalyról. Öt kérdést fogok feltenni, amennyit tudsz annyi a jegy.
Márk megtördelte a kezeit, közben jobbra-balra rángatta a fejét.
- Első kérdés. Hol halt meg Kossuth Lajos? - kérdezte a tanár a naplót lapozgatva.
A felelő fájdalmas arccal nézett végig a termen és a szájával azt tátogta, hogy valaki segítsen neki.
Ma már az is kiderült, hogy Márk nem tud szájról olvasni. Akárhogy tátogtam, hogy Torinó, se hogy sem sikerült neki. Így a kezeimmel tölcsér alakot formáltam és a számhoz tettem, majd megpróbáltam neki súgni. Hosszas gondolkozás utána megszólalt.
- Meg van! Meg van!!- üvöltött. - Tokió. - mondta vidáman én pedig egy hatalmasat a homlokomra csaptam. Hogy lehet valaki ennyire hülye?...
A tanár higgadtan közölte Márkkal, hogy egy jegy minusz..
Durván 15 percet állt Márk a táblánál, aztán helyre ment egy kettessel. Nézzük a jó oldalát, jobb mint az egyes.
A többi óra normális hangulatban telt el.
Kimentem az iskola ajtaján és a lépcsőn egy nagyon aranyos kis kutyát pillantottam meg. Feje az első lépcsőfokon, a hátsó lábai pedig a másodikon voltak.

Köztudott tény, hogy én oda vagyok a kutyákért és nem volt szívem ott hagyni.
- Gyááá, egy kiskutya.-hallottam Roli hangját én pedig felálltam. - Tiéd? -kérdezte.
- Nem, de annyira aranyoos. Én nem tudom azt csak így itt hagyni. Mi legyen vele?

***

Nem hiszem el..

...Döbbenten és némán meredtem az ajtóban álló Apámra.
- Ki az Kicsim? -jött ki Anya egy pohár kávéval a konyhából. Mikor meglátta Aput az ajtóban a kávéscsésze egyből a földre zuhant.
- Neeem, az lehetetlen. - mondta Anya.
Apa előre nyújtotta a kezét én pedig megfogtam, hogy biztos legyek benne, hogy nem e valami álomkép van előttem. Tényleg ő volt az. Tehát nem halt meg a balesetben. Ezért nem találták meg a holttestét. Akkor hol volt eddig? Miért nem jelentkezett? Miért nem kérdezett felőlünk? Úgy érzem magam, mintha valami álomban lennék.

Nem ugrottam Apa nyakába. Valahogy a haragot éreztem magamban.

Még volt egy csomó időm, hogy suliba menjek, de azt éreztem, hogy nekem most el kell mennem itthonról.
Felkaptam a táskámat és gyalog indultam iskolába. Minden kavargott bennem. Apa, Anya, Zsófi, Dzseni, igazgató, tanárok, tanulok..Most azt fogják hinni, hogy valami elmebeteg állat vagyok. Háromszoros hurrá...


Egyedül ácsorogtam a suli előtt, mikor Rolit pillantottam meg a távolban. Odamentem hozzá és jó szorosan megöleltem.
- Én nem akartam. -kezdtem köszönés nélkül és az első könnycseppem is kicsordult.
- Tudom. -mondta.
Eltolt magától és visszamentünk a lépcsőhöz. Szépen lassan mindenki megérkezett.
- Neked már előléptetés kell! - szólt Marci én pedig csak kérdőn néztem rá. - Most már Chuck Norrisnéné leszel!- röhögött.
Nem voltam valami vicces kedvembe, így nem nagyon díjaztam a humorát.
- Figyi Roli.-szóltam. - Ha mész be Dzsenihez, mond már meg neki, hogy nem mehetek be, mert büntetésben vagyok.
- Oké.
Bementünk a terembe és Zsófi a helyén ült. Elsétáltam a padja mellett és egy cetlit hagytam előtte.

Tudom, hogy egy kis papír nem elég ahhoz, hogy jóvá tegyem azt amit csináltam. De legalább több, mint a semmi...
Mikor felvette a papírfecnit megláttam a kezét, ami egyre csúnyább. A középső ujján ragtapasz volt és a sebei nagyobbnak és mélyebbnek tűntek.

Szomorúan leültem a helyemre és vártam Zsófi reakcióját. Nagy felszisszenések közepette széttépte a papírt és kidobta a kukába.
Ezt nehéz lesz helyre hoznom...
- Majd megbékél.- lépett a padomhoz Roli.
- Nem hiszem.

Az órák irtózatosan lassan teltek el. Már egy órakor indulhattunk haza de egy örökké valóságnak tűnt a mai délelőtt.
Roli hazakísért de látta rajtam, hogy valami baj van.
- Mi a baj? -kérdezte.
- Az ap...- kezdtem volna mondani Apát, de meggondoltam magam. Nem akartam, hogy az egész suli erről beszéljen. Ki kellett valahogy magyaráznom magam. - Az apród.hu-n nincs fent egy hír...-hablatyoltam valamit.
- Adri. Az apród.hu-n vásárolni lehet.
- Igen. Venni akartam egy újságot, de nincs benne az a hír amit én olvasni akarok.
- Lökött egy csaj vagy te.- nézett rám furcsán közben átkarolta a vállam.
Hát ezt legalább megúsztam..


Beléptem a házba és hallottam, hogy Anya telefonál. Hallottam, hogy szabadságot kér a munkahelyén. Nem foglalkoztam vele, türelmesen megvártam míg lerakja a telefont.
- Szia Kicsim. -jött ki a nappaliba a kezét eltakarva. Ez már nagyon nem tetszett nekem...
- Szia Anya. Mi van a kezeddel? -mentem oda hozzá és elhúztam onnan a kezét.
A kézfején vágások voltak...
- Anya ez mi a szar? -háborodtam fel. Nincs egy olyan nap, hogy ne történne valami! Ez már egy kicsit kezd unalmassá válni!
- Semmi csak apáddal vitatkoztunk egy kicsit. -mondta közben pedig újra eltakarta a kezét.
- Ő nem az apám!!!-ordítottam. -De mi történt? Mit csinált veled?!-akadtam ki teljesen.

***

Még egy húzás, repülök..

- Varga Adrienn! Gyere velem az igazgatóiba! MOST! - hallottam az igazgatót. Hangjában feszültség és nagy feldúltság volt. Élve nem jutok ki az igazgató kezei közül, az tuti...
- Zsófiát pedig valaki kísérje el az orvoshoz! -mondta, közben én remegve odamentem mellé.

Borzongva ültem az igazgató asztala előtt. Megállás nélkül üvöltött velem, aztán anya is megérkezett a suliba.
Egy igazgatói megrovást kaptam, mire anyu teljesen kibukott. Nem hitte el, hogy általános iskolában kitűnő tanuló voltam, most pedig verekedek az suliban...Hát ez van. Az idő változik és vele együtt az ember is.
Két óra múlva haza indultunk. A kocsiban, az ablakon keresztül, szomorúan bámultam az össze-vissza ugrándozó, kacagó gyerekeket.

Időgépet miért nem találtak fel? Miért nem lehet csak úgy visszamenni a múltba?
Az én fejemben csak a suliban elhangzott mondatok jártak.:

"Neked elment az eszed?!?!"

"Igazgatói megrovás!!"
"Csalódtam benned!!"
"Hogy tehettél ilyet?"

De az a kettő mondat, amit sosem felejtek el és örökké megmarad bennem...:

"Te nem az én lányom vagy.."  "Még egy húzás, repülsz!!"

Én is ember vagyok! Nekem is vannak hibáim! Igazságtalanok..
Mikor hazaértünk, rögtön felszaladtam a szobámba és már a számokat kezdtem pötyögni a telefonomon, mikor Anya berontott. Idegesen kicsavarta a mobilt a kezemből és kirántotta a gép kábelét a konnektorból. Ingerülten kezébe vette a laptopot és megállt mellettem.
- Két kerek hónapig nem mehetsz sehova és se gép, se telefon!! - mondta és mérgesen kiviharzott a szobából.
Hogy fogom Dzseninek megmondani, hogy nem tudok hozzá bemenni?


Mivel imádok a sötétben kint ülni, így megfogtam a gitáromat, kimentem a kertbe és leültem a fűbe.
Gitároztam egy kicsit utána pedig a tenyeremen támaszkodva bámultam a csillagokat.

Gondolkoztam mindenen, ami mostanában történt velem. Lehet, hogy minden okkal zajlik most le. Nem tudom, de én már csak azt akarom, hogy minden ugyan olyan legyen mint régen..

Már tizenegy óra felé lehetett az idő, mikor a hátsó ajtón Dani lépett ki. Lassan odajött hozzám és leült mellém. Hosszas csend utána csak annyit kérdezett, hogy miért csináltam. Elmondtam neki, hogy mit mondott Zsófi Dzsenire és hogy ezt én nem hagytam annyiban.
- Őszintén szólva, én is ezt tettem volna a helyedben. -kezdte. - Nyugi, minden rendben lesz. -karolta át a vállam én pedig rá mosolyogtam. Jólesett, hogy valaki megért engem. Hogy valaki segít és biztat.
- Figyu. Szombaton lesz egy buli a haveromnál. Rád férne egy kis kikapcsolódás. Nem jössz?
- Nem. Két hónapig nem mehetek sehova. Se gép, se telefon. Meg amúgy sem mennék. Ha mehetnék valahova akkor a kórházba mennék be.
- Értem. De ha még is akkor szólj és lerendezem anyuddal.
- Köszönöm.-öleltem meg szorosan.
- Na gyere, menjünk be. - állt fel. Kezeit kinyújtotta és felhúzott a földről.

*Másnap*
Reggel arra keltem fel, ahogy az eső kopog a párkányomon. A vekker a hajnali öt órát ütötte. Megviselten, meggyötört arccal lekullogtam a lépcsőn. Anya a konyhában éppen kávét főzött.
Odasétáltam, hogy adjak neki egy reggeli puszit, de ő a elhajolt.
- Anya! Attól még a lányod vagyok!! Már sosem lesz olyan az életünk, mint volt csak mert elkövettem egy hibát? Tudom, hogy nem kellett volna, de én is ember vagyok!! -akadtam ki. - Mit kell ezen felfújni?! Dzsenit védtem meg, mert senki nem mondhat rá olyat, hogy dögöljön meg!!
Anya nem szólt semmit, csak odajött hozzám szorosan megölelt. Ezek szerint nem tudja, hogy amit tettem az miért volt.
- Soha többet ne csinálj ilyet rendben? -tolt el magától és a zsebéből elővett egy fényképet.
A fényképen Anya és én voltam, még mikor kicsi voltam.

A meghatottságtól a szemem könnybe lábadt.

- Köszönöm. Te vagy a világon a legjobb Anya. -karoltam át aztán az ajtó felé kopogást hallottunk.
Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ki az a bolond aki fél hatkor jön hozzánk. Meg hát amúgy sem vártunk senkit.
Odamentem az ajtóhoz és mikor kinyitottam nem hittem a szememnek...
Lehetetlen, hogy ő legyen az...

***

Ez nem én vagyok!

Még Tomival bementünk Dzsenihez. Az állapota az orvos szerint elég gyorsan javul, de szeptember végéig mindenféleképpen bent kell tartani. Ha ez kell ahhoz, hogy meggyógyuljon hát legyen..

Kegyetlenül hosszúnak tűnt az a hétvége. Eseménydús volt az biztos...

*Másnap*
Ma reggel jó kedvvel ugrottam ki az ágyamból. Hirtelen minden problémát elfelejtettem, aztán eszembe jutott, hogy hétfő van és még munkám sincs. Ennek ellenére boldogan lépkedtem le a lépcsőfokokon. Az égegyadta világon semmi nem érdekelt. Csak magamra koncentráltam. Felkaptam valami laza öltözéket és már indultam is a suliba.

Kiléptem az ajtón és még mindig az a jó nyári szellő csapta meg az arcomat. Annak ellenére, hogy már szeptember közepe van, gyönyörűen ragyogott a nap és csicseregtek a madarak.
A sulihoz érve a többiek nem ácsorogtak kint a lépcsőnél, úgy ahogy szoktak. Kíváncsian közeledtem a termünk felé. Úgy éreztem mintha már ezer éve nem léptem volna be ebbe a suliba.
A kilencedikesek mosolyogva beszélgettek és boldogan szaladgáltak.
Beléptem a termünkbe és a tanári asztalnál az osztályfőnök állt. Illedelmesen köszöntem és csendben a helyemre mentem. A tanár érdeklődött Dzseni felől és arról is szó volt, hogy vigyázzunk magunkra, mert a legkisebb balesetből is kerülhetünk élet veszélybe.
Ezután az osztályfőnök odajött hozzám. Üzent vele az igazgató. Azt mondta, hogy nem kell kifizetnem az ajtót, mert tudja mennyire jóba vagyok Dzsenivel és hogy most milyen rossz nekem.
Még jobb kedvvel üldögéltem a helyemen. A banda most szünetet tart, Dzseni állapota javul és már az ajtóért sem kell melóznom. Lehet, hogy minden kezd visszajönni a régi kerékvágásba?


Az órák hamar elrepültek és az osztályban már mindenkinek egyre jobb kedve volt.
A kijárat felé haladtam Rolival és Marcival mikor megpillantottam Zsófit és az a-s barátnőit. Nem akartam semmit tenni, csak mint egy átlagos lány, elsétálni mellettük. Ezt is tettem volna, ha nem hallottam volna meg a beszélgetésüket.
- Nem tudom, hogy mit fújnak fel annyira azon a hülye Dzsenin. -kezdte unottan. - Felőlem meg is dögölhetne az a csaj. Fúú de utálom..
Az arcomról a gyűlöletet és mérget lehetett leolvasni. Nem hagytam annyiban a dolgot. Nem mondtam semmit csak oda sétáltam és bevertem egyet Zsófinak. Úgy csinált, mintha nem tudná, hogy miért kapja. Nem érdekelt. Feltudtam volna robbanni az idegességtől. Továbbra is ütöttem, vertem mikor valaki hátulról rángatni kezdett, hogy szálljak le Zsófiról.
- Adri! Szállj már le róla!! Ebből baj lesz! -üvöltötte Roli és egyre erősebbeket rántott rajtam.
- Nem érdekel!!! -kiabáltam és Roli úgy hátra rántott, hogy a földre estem. - Rohadék!!- kiáltottam Zsófi felé.
- Gyere már segíteni basszus. -fordult hátra Roli Marcihoz.
Most már ketten fogtak le, de én még továbbra is törtem volna előre.
Tíz perc után sikerült lenyugodnom de a harag olyan volt bennem, mintha megmarkolnék egy izzó széndarabot azzal a szándékkal, hogy másra dobom. De mégis én leszek az, aki megégeti magát és a legnagyobb fájdalmat érzi majd..

Roli oda szaladt Zsófihoz és szemügyre vette a kezein való sebeket.

- Adri! Neked elment az eszed?!- üvöltött Roli úgy ahogy csak tudott. Én nem szóltam semmit csak magam elé bámultam Zsófival együtt. Hogy tehettem ilyet? Ez nem én vagyok!
A többi tanuló figyelmes lett a nagy ordibálásra és egyre többen gyűltek körénk. Minden diák szemében az ijedelem ült. Rémült tekintettel pillantottak felém.
Az iskola bejárati ajtója hirtelen kicsapódott és az igazgató felháborodott arccal lépett ki rajta. Arcáról az idegességet, a dühöt és egy kicsi félelmet lehetett észre venni.

***

Fáradtság

A lábam libabőrös lett, kezem pedig remegett. De olyan félelem nem volt bennem, mint mikor a baleset történt.
Nagy levegőt vettem és megfordultam..A sötétségben egy ismeretlen arcot láttam, így rögtön ordibálni és sikítani kezdtem. A fiú befogta a számat és motyogott valamit, csak azt nem értettem, hogy mit. A szívem egyre hevesebben vert. Nagy trappolásokat hallottam a lépcső felől, később anya  betört a szobába és feloltotta a lámpát. Rohadt nagy kő esett le a szívemről, mikor megláttam Tomi arcát a világosban.

- Azonnal engedd el a lányom.-kiáltotta Anya.
Erre Tomi elengedett én pedig végre valahára beszélni is tudtam.
- Anya nyugi. Ez csak Tomi. -mondtam.- De héé. Mit keresel itt? -kérdeztem döbbenten, mert tényleg nem tudom elképzelni, hogy minek jött le fél 11-kor Csornáról Sopronba.
- Hát szóval..Az van, hogy megszöktem otthonról..
- Hogy mit csináltál?! -emeltem fel a hangom egy kicsit.
- Tudom, hogy fura, hogy pont idejöttem... Szóval, izéé.. Itt maradhatok éjszakára?-bökte ki végül.
Tomi és én anya felé fordultunk és a választ vártuk. Beleegyezett, csak arra kérte Tomit, hogy a földön aludjon :D


Az ágyon ülve beszélgettünk körülbelül még két órát. Én folyton arról papoltam neki, hogy mennyire rám ijesztett, miközben ő Dzseni felől érdeklődött. Így telt el az a közel két óra. Mind a ketten egymás szavába vágva magyarázkodtunk.

*Másnap*
Reggel levágtam egy kisebb hisztit Tominak, ugyanis éjszaka, mikor én aludtam, ő volt olyan nagylelkű és beállította az ébresztőórámat 8 órára.

Kínkeserves fejjel vettem a fáradtságot és tíz perc után kinyomtam.
- Hát szép jó reggelt Adrienn. - köszöntött jó kedvűen  az ágyam mellett térdepelve. Két szép zöld szemétől a szoba forgott körülöttem.
- Rohadj meeeeeeeg!-mondtam nevetve és fáradt hangon. Erre ő odasétált az ágyam végébe s a lábamnál fogva ráncigálni kezdett.
- Ne mááár!! Aludni akarok!!!-nyávogtam az ágyam szélébe kapaszkodva.
- Aludtál te eleget. - mondta ironikusan amire én elnevettem magam.
Körülbelül húsz percet szenvedett azzal, hogy ő letudjon húzni amikor egy kicsit felment benne a pumpa.
- Na jó. Ebből elég. -elengedte a lábamat és leült az ágyam szélére.
Néma csendben ültünk mikor gyorsan felkapott az ölébe és levitt a konyhába. Komolyan mondom, kapcsolni sem tudtam, hogy mit csinál. Mindegy.
Úgy rakott le a konyhába, mint egy csomagot... Én kakaót ittam Tomi pedig össze-vissza nyújtózkodott, hogy én milyen nehéz vagyok.

Hát lehet, hogy mostanában túl sok csokit eszek.

Szerintem egy nap megeszek 4-5 táblás csokit. Még így is van egy csomó Kinder a hűtőben. Nem baj, majd elpusztítom azt is. (De ez maradjon az én titkom hihi)


Belemerülve a sok hülyülésbe észre sem vettük, hogy mennyi az idő.
Már egy kicsit kezdett idegesíteni, hogy nem tudom magam normálisan kialudni. Mindig van valami...

***

Mintha egy rémálomba lennék

- Dzsenifer állapota elég súlyos. Az arcán nagy és mély sebek keletkeztek.-magyarázta az orvos.-Sokáig bent kellesz tartanunk.
- Értem, köszönöm.
Nagy levegőt vettem és vissza mentem Rolihoz.
Ahogy elhaladtam a többi kórterem nyitott ajtaja előtt, szomorú arcokat pillantottam meg. Mi, kik állandóan szidjuk a sulit és ezeknek a gyerekeknek pedig az az álmuk, hogy végre felépüljenek és hogy iskolába tudjanak menni. Ilyeneken érdemes elgondolkozni...


Visszatértem Rolihoz és beszámoltam neki Dzseni állapotáról. Nem szólt semmit csak egy nagyot sóhajtott.
- Még mindig nem ébredt fel? -kérdeztem s közben visszaültem a székre.
- Nem. Volt bent Tomi, de csak körülbelül öt percre, mert el kellett mennie valamiért. - mondta.
- Óóh, akkor azért nem láttam kint.
- Ja.
Amíg Dzseni aludt, mi halkan dumáltunk egy kicsit.
Már éppen menni készültünk, amikor én még vissza pillantottam az ágyon fekvő barátnőmre. Láttam, hogy résnyire nyitva van a szeme, így megfogtam Roli karját és visszarántottam.
- Felkelt!-mondtam.
Mind a ketten visszamentünk és megálltunk az ágya mellett. Türelmesen megvártuk amíg teljesen kinyitja szemeit és hogy megszólaljon.
- Roli..-nyújtotta Dzseni a kezét.

- Itt hagynál bennünket egy picit? -fordult felém Roli.
- Persze.
Kint leültem és megvártam amíg Roli kijön a szobából. Elég sokáig bent volt, nem tudom, hogy miről beszélhettek. Én viszont annyira álmos voltam, hogy kint a folyosón, a széken elaludtam.


- Adri..- költött fel Roli bökdösve. Kómásan felemeltem a fejemet Roli pedig folytatta.
- Dzseni azt akarja, hogy menj be hozzá. -mondta én pedig fáradtan felkeltem a székből.
Lenyomtam az ajtó kilincsét és mielőtt bementem volna visszanéztem Rolira.
- Mit mondott neked?
- Nem szeretnék róla beszélni. -válaszolta meg röviden a kérdésemet. Megértem...
Bementem Dzsenihez és leültem az ágy szélére.
- Szia.-köszönt  gyenge mosollyal az arcán.
Ezt szeretem Dzseniben. Még a legszarabb helyzetben is mosolyogni próbál. Meg akarja mutatni, hogy milyen erős. Hogy ő sosem adja fel!
- Szia. -köszöntem vissza. - Hogy vagy?
- Hát..Nagyon fáj az arcom. Mi volt a kiránduláson?
- Semmi. Mindenki haza ment utána amikor a baleset történt. Szerintem Rolit és engem rázott meg legjobban az eset.
- Köszönöm, hogy vagytok nekem.
Nem feleltem rá semmit csak óvatosan lehajoltam hozzá és megöleltem. Utána elmondtam neki, hogy az éjszaka alig aludtam és, hogy már két órától itt ülünk az ágyánál. Megértette, hogy mire céloztam.
- Menj nyugodtan.
- Rendben. Szia. Holnap is jövök.-köszöntem el tőle.
Kiléptem a szobából és Roli még mindig kint ült.
- Engem vártál? -kérdeztem.
- Igen. -állt fel a székből.
Mind a ketten nyomott fejjel mentünk végig a kórház rideg folyosóján. Kiléptünk az épület ajtaján és a fülünket a sziréna hangja csapta meg.
- Szomorú, hogy mennyire nem figyelnek és hogy mennyire kőszívűek az emberek. Legyen szó vezetésről vagy bármilyen gyilkosságról.
- Ja.- intézte el ennyivel Roli.
Láttam, hogy nincs jó kedve így nem nagyon nyúztam a témát.


Lezuhanyoztam, átöltöztem, vacsoráztam, fogat mostam. Kész voltam arra, hogy végre kialudhassam magam. Csak hogy ez nem megy ilyen egyszerűen. Kegyetlen érzés az mikor az ember dög fáradt, de valami miatt sehogy sem tud elaludni.
Az szobám ablakához vittem egy széket és kifelé bámultam az üvegen.

A hold fénye majdnemhogy beragyogta az egész szobát.
Elővettem a zenelejátszómat és a kedvemhez megfelelő zenét hallgattam. A fülhallgatóból bömböltek a szomorú zenék mikor éreztem, hogy valaki megfogja hátulról a vállam...

***

Újítások! (nem új fejezet!!)

Sziasztok!
Akkor bele is kezdenék a mondandómba.

• Rengeteget gondolkoztam azon, hogy ez a megfelelő cím- e történethez. Arra jutottam, hogy nem. Nézzetek hülyének, nem érdekel :D Előre gondolkoztam egy kicsit a sztoriban és ha úgy van, ahogy én szeretném akkor rohadtul nincs semmi köze a címnek és a sztorinak egymáshoz.
  A linket nem fogom megváltoztatni, mert lehet, hogy van olyan aki már hozzászokott a mostanihoz és utána nem fogja tudni az újat. Tehát a link az marad.
• Ami a következő. Rohamosan közeleg a balatoni táborom ami 6 napos lesz. Tehát akkor nem fogok írni.
• Segítségeteket kérném abban, hogy hogy tetszik a blog. Szeretném, ha megjegyzést fűznétek hozzá, hogy ti mit változtatnátok rajta. :) Jöhet hideg, meleg.:)
• Folytatás pénteken. Addig is sziasztok! :*

Kórház

Az éjszakám valami katasztrófa volt. Aludni nem tudtam, csak forgolódtam az ágyon. A szobában fel-alá mászkáltam közben az utcán való lámpa halványan bevilágított az ablakomon. Hajnali három óra körül ledőltem az ágyra és sikerült elaludnom.

Reggel fáradtan baktattam le a lépcsőn. Szokás szerint senki nem volt itthon. Kivettem valamit a hűtőből, majd a nappaliba leültem a kanapéra. Sosem éreztem még ilyet. Sosem éreztem még magam ennyire meggyötörtnek. Egyszerűen nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet velem.
Odasétáltam az ablakhoz és szomorúan néztem az ablakon legördülő esőcseppeket.

Vagy fél órán keresztül bámultam kifelé és észre sem vettem, hogy mennyire elment az idő. Felszaladtam a szobámba és átöltöztem. Dobtam magamra egy kis minimális sminket és már el is bújt az arcomról az a fáradtság, az a meggyötörtség.

*Délután*
Két óra felé Tomi becsengetett hozzánk és együtt indultunk a kórházba. Nem nagyon beszéltünk egymással, de nem is volt olyan nagy gond. Aki hozzám szólt volna, azt szerintem le is tudtam volna rúgni, olyan ideges voltam.
Mikor megérkeztünk oda mentünk a recepciós pulthoz.
- Jó napot! Tóth Dzsenifer kórtermét keressük.
- Az intenzíven van. -mondta, bennem pedig megállt az ütő. A vérem megfagyott bennem és úgy éreztem, hogy már a szívem sem ver. Ennyire nagy lenne a baj?
Csendben álltunk a recepciós előtt. Tomi látta rajtam, hogy köpni-nyelni nem tudok, így ő folytatta az útmutatást.
- És azt merre találjuk? Vagy hányas szoba?
- A második emeleten a 16.-os szoba.
- Köszönjük. Viszlát.-köszönt el.
Felmentünk a második emeltre és ahogy a hölgy mondta megkerestük a 16.-os szobát. Végig sétáltunk a folyosón és egy széken, ismerős alakot láttam. Egyre jobban közeledtünk a fiúhoz és már tudtam, hogy ki az. Roli ült a széken arcát a tenyerébe temetve.

Leültem Roli mellé, mellém pedig Tomi.
Megsimítottam Roli hátát ő pedig felemelte a fejét.
- Nagyon rosszul van. - szólalt meg egy idő után és láttam, hogy a szemei könnyesek. Mindig is úgy voltam vele, hogy sosem baj, ha egy fiút valaki sírni lát. Csak azt mutatja, hogy vannak érzései.
- Minden rendben lesz.-mondtam halkan.
- Két ember bemehet hozzá, de nagyon halkan, mert alszik. -lépett ki a teremből egy fiatal nővér.
Roli és én rögtön felpattantunk a székből. Vettem egy pillantást Tomira, de ő csak bólintott egyet, hogy nyugodtan menjünk be mi. Rámosolyogtam és bementem Roli utána az ajtón.
Úgy volt, ahogy a nővér mondta. Dzseni aludt, az arca pedig majdnem mindenhol be volt kötve.
Roli leült az ágya mellé és megfogta Dzseni hófehér kezét, én pedig megálltam az ajtónál.
- Ülj le te is.-suttogta Roli.
Csendben átvittem az ágy másik oldalára egy széket és leültem. Roli arcát nézve láttam, hogy csak úgy potyognak a könnyei.
Később megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkotortam a táskámból. Én hülye nem némítottam le..
- Vedd már fel!!!-szólt rám mérgesen Roli.
- Jó bocs..- és mire ezt a mondatot kimondtam a mobilom is meglett.
El sem olvastam, hogy ki az csak felvettem.
- Igen?-szóltam bele.
- Hogy van? - hallottam Dani hangját a telefonból.
- Intenzíven van és alszik. -mondtam halkan.
- Ennyire súlyos a helyzet?
- Eléggé. De majd megkérdezek egy orvost kifelé menet.
- Jól van. Mikor jössz haza?
- Nem tudom, szerintem olyan öt, fél hat felé.
- Oké. Na nem is zavarok tovább. Szia. - rakta le.
Visszafordultam az ágyhoz és Roli még mindig Dzseni kezét fogva ült, de már nem a széken, hanem az ágy szélén.
- Megkeresek egy orvost. -mondtam.
- Rendben.
Halkan lenyomtam a kilincset és kiléptem a küszöbön. Tomi az ajtóval szembe, neki dőlve a csempének állt.
- Hogy van?
- Hát nem néz ki valami fényesen. De most megyek megkeresni egy orvost.
- Miért? Baj van? -dőlt el rögtön a faltól.
- Nem. Csak megkérdezem, hogy mi is pontosan a baj.
Hátat fordítottam és kifordultam a folyosóról. Megláttam egy orvost és rögtön oda mentem hozzá.
- Jó napot. Tóth Dzseniferről érdeklődnék.
- Bármilyen hozzátartozója a lánynak?
- A barátnője vagyok.
- Elnézést de csak családtagnak vagy valamilyen rokonának adhatok ki bármilyen információt.
- Kérem! Ez nekem nagyon fontos. -könyörögtem a doktornak.
- Sajnálom.- indult meg de én utána mentem. Nem fogom ezt annyiban hagyni.
- Kérem. -kérleltem tovább.
- Jól van. Most az egyszer kivételt teszek.
- Köszönöm.-könnyebbültem meg.
- Dzsenifer állapota......

Mindenhol csak a probléma

...Márk és az osztályfőnök gyorsan ideértek és kihívták a mentőket. Pár perccel később meg is érkezett, a mi kirándulásunk pedig véget ért. Mindenki a mentőautó köré gyűlt és nézték ahogy Dzsenit felrakják a hordágyra. Én folyamatosan csak sírtam. Előre sem mertem gondolkozni, hogy mi lesz ebből.

Roli átkarolt a vállamon keresztül és a kijárat felé mentünk. Mindenki szomorúan figyelte az előttünk elhaladó mentőt.
Felszálltunk a buszra és a telefonom rögtön megcsörrent. A kijelzőn Anya neve szerepelt.
- Szia Kicsim. Láttam a híradóba, hogy mi történt.
- Már benne is volt a híradóba?-döbbentem le.
- Igen, de mond már, hogy mi történt.
- Hát..Úgy volt, hogy Dzseni lába beleakadt valamibe. Így elesett arccal a beton felé. Most eszméletlen és kórházba vitték. Mi pedig megyünk haza. Tanár úr azt mondta, hogy nem kell vissza menni a suliba emiatt. -mondtam. - De Anya! Én nagyon félek! -tört ki belőlem újra a zokogás.
- Minden rendben lesz.- nyugtatott.
Letettünk a telefont mellém pedig át ült Roli a buszon. Az út amúgy néma csendben telt. Senkinek nem volt kedve beszélgetni. Mindenkinek az arcán a szomorúság ült. Hát nem is csodálom.
Istenem még ez is? Ott van Tomi, ott van az a szaros budiajtó, ott van a munka és most már Dzseni is kórházba van...
Megérkeztünk a suli elé, elköszöntünk egymástól és mindenki hazament. Én elmentem a buszmegállóba és megpillantottam a távolba Peti autóját. Megvártam míg ideér és beszálltam.
Ő sem kérdezett semmit, mert tudta, hogy egyszerűen semmihez nincs kedvem.
Gyorsan beszaladtam a házba és ledobtam a cuccomat a nappaliba. Felsiettem a lépcsőn és ledőltem egy kicsit az ágyra. Közben a telefonomból szólt a Skillet - The Older I Get című szám. Aztán hirtelen zenét váltott magától a telóm. Gondoltam valaki hív és így is lett. Tomi volt az. Komolyan mondom az agyam eldobom. Nem tudom hány nap után előkerül. Valamilyen díjat adjunk már neki..pff..
Odanyúltam a telefonomért és rámentem a fogadás gombra.
- Előkerült máár...-mondtam unottan a telefonba.
- Neked mi bajod van? - kérdezte és éreztem, hogy hangjában benne van a döbbenet.
- Ááh.. Semmi. A bandáról szart sem lehet tudni, melóznom kell egy retkes ajtó miatt és Dzseni is kórházba került.. Te pedig vagy 10 nap után veszed a fáradtságot és jelentkezel. Érted is aggódjak még.. Hát hogyne.. Tényleg semmi gond..
- Figyelj, feltudnál jönni fb-re?
- Hát hogyne...-mondtam kedvtelenül.
Letettem a telefont és benyomtam a gépet. Amíg betöltődött, az ablakon kifelé bámultam, hogy mi lehet ennyire fontos.
Bejelentkeztem és jött egy üzenetem. Koncert ajánlatot tettek a Death Sunrise-nak Szeptember 29.-re.
Most erre mit mondjak? Az egyik bandatag a kórházban fekszik istenem!! Ki tudja, hogy mikor fog kikerülni?!
Aztán hirtelen felugrott egy chat ablak. Tomi már rám is írt.
Tamás üzenete: Na?? Láttad az üzit??
Adri üzenete: Ja de Tomi! Hallottad amit a telefonba mondtam? Dzseni a kórházban fekszik! Nélküle nem tudunk játszani!
Tamás üzenete: Figyelj felszedünk valahonnan egy ideiglenes gitárost.. De egyébként mi van vele?
Adri üzenete: Kirándulni voltunk és balesetet szenvedett. De nem hagyhatjuk ki az első koncertünkből.  Ez egy nagy baromság. Fújd le a koncertet! Megfogják érteni, ha nem tudunk menni.
Tamás üzenete: Oké. Akkor lefújom. Mikor mész Dzsenihez a kórházba?
Adri üzenete: Szerintem holnap. Kettő órától van látogatás..
Tamás üzenete: Megyek veled oké?
Adri üzenete: Oké, de akkor most próba sem lesz ugye?
Tamás üzenete: Ja... Figyelj Adri én nagyon sajnálom ami történt. Ha tudok bármibe segíteni akkor szólj oké?
Adri üzenete: Oké és kösz. :)
Kijelentkeztem fb-ból és benyomtam ismét valami zenét. Csak a székemen ültem amikor valaki kopogott az ajtómon. Senki nem akar ma békén hagyni?!
Az ajtó kilincs lenyomódott és a küszöbön Dani lépett be.
- Szia.- köszönt szomorúan.
- Szia. -köszöntem vissza.
- Hallottam mi történt. Figyelj ha bármire....-kezdte.
- Szükségem van, szólok..-fejeztem be a mondatát.
- Jött egy üzenetem facén. Koncert, gondolom te is láttad. De akkor most mi lesz a bandával?
- Nem játszunk. Amíg Dzseni fel nem épül teljesen, addig próba sincs.
- Értem. Ha esetleg valamikor bemész hozzá látogatóba akkor mond meg neki, hogy jobbulást.
- Rendben. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
Becsukta maga mögött az ajtót és mivel már elég késő volt én aludni mentem...

Tökéletes reggelből katasztrófális este..

Szeptember 13., péntek

Ma reggel izgatottan ébredtem. Mivel kilenc órakor volt a gyülekező a suli előtt, így tudtam még egy kicsit pihenni. Nem tudom, hogy miért de boldogan néztem kifelé az ablakon. A napfény beragyogta az egész szobámat. Mikor az óra megütötte a 7:30 percet, készülődni kezdtem. Lezuhanyoztam, kimostam a hajam, megszárítottam majd kivasaltam.

Bepakoltam a táskámba és végül kikotortam a fehér toppomat, a kockás ingemet és a farmer rövid nadrágomat. Gyorsan megnéztem a telefonom kijelzőjét, hogy mennyi az idő. Még csak 8:30 volt. Közben megpillantottam a ma dátumot is. Péntek 13.-a van. Na kíváncsi vagyok, hogy milyen szerencsétlenség fog velem történni.
Mivel még volt egy kis időm, lassan lementem a nappaliba és leültem a fotelbe. A ház csak úgy kongott az ürességtől. Senki nem volt itthon.
Kimentem a konyhába, hogy egyek valamit, amikor figyelmes lettem egy kis papírfecnire a pulton. Dani hagyott nekem egy üzenetet amiben ez állt.
" Rohadnál meg! Én itt poshadok a suliba te pedig kirándulni mész! Remélem tudod, hogy utállak..Na jó nem... Csak viccelek.. Jó szórakozást Hugi :) "
Erre teljesen elmosolyodtam és még jobb kedvel indultam el a sulihoz. Ugyan is az a tíz perc elment és nekem még oda kellene érnem kilenc órára. Gyorsan felkaptam a táskámat a fotelból és már rohantam is a buszhoz.
Út közben csak kattogott az agyam, hogy vajon hova megyünk majd. A tanár nem mondta el órán csak annyit, hogy majd a suli előtt megtudjuk.
Leszálltam a buszról és fürge léptekkel haladtam a lépcsőnél ácsorgó társaság felé.
- Jó reggelt!-köszöntem mosolyogva.
- Na. Itt van Chuck Norrisné! -tapsolta meg Marci a "bevonulásomat".
- Mostantól ez lesz a becenevem?-kérdeztem tőle nevetve.
- Akarod?
- Nagyon!-hülyültem.
- Jól van Norrisné!
- Hülye! - ütöttem vállon.- Na valaki tudja, hogy hova megyünk?-kérdeztem a többiektől.
- Nem. Még a tanár sincs itt. -mondta Dzseni.
Míg a tanár meg nem érdekezett, jól elhülyéskedtünk, beszélgettünk. Márk Ádámon fetrengett a fűben. Addig ugrált csóri gyereken, amíg szegénynek el nem tört a szemüvege. Na ezt is jól megcsinálta.
- Jaaahj Ádááám! Ne sírj, veszek neked egyet!- futott oda hozzájuk Marci.
Pár perccel később megérkezett a tanár is.
- Na tanár bá'..Hova fogunk menni?-kiáltotta Marci.
- Először is ne ordíts hanem gyere ide.
- De nem tudok, mert Ádám szemüvegét javítom.-mondta egyszerűen.
- Mi? Mi történt?
- Semmi.- válaszolta rá rögtön.
- Veletek nem lehet bírni...
- Akkor hova megyünk?- tereltem vissza az eredeti témát.
- Bécsbe megyünk a Práterbe. Ne aggódjatok az euró miatt, lehet ott váltani pénzt.
- Oké-oké. De mi is az a Práter? - sétált vissza Marci hozzánk.
- Vidámpark.
- És mit csináljak én egy vidámparkban?-szólt közbe Zsófi. Jééé, észre sem vettem, hogy itt van köztünk.
- Érezd jól magad? -kérdezett vissza furcsán Marci.
- Fenét...Én..-kezdett bele Zsófi.
- Nyugi cica. Majd én megvédelek a hullám vasúton. -nevetett Márk.
- Hülyékkel vagyok körbe véve.-dünnyögte Zsófi.
Pont ő beszél hahaha. Na mindegy.
Felültünk a buszra és el is indultunk. Dzseni, Roli, Marci, Márk és én beültünk hátra a többiek pedig összevissza.
Jól elhülyéskedtünk amíg Bécs felé tartottunk. Néha néha meg kellett állnunk, mert Marcinak és Márknak mindig budiznia kellett. Ezeken jót röhögtünk és ami a legjobb, hogy az osztályfőnök is jól szórakozott ezen. Mikor megérkeztünk, még egy 10 percet sétálni kellett, aztán szembe találtuk magunkat a Práter kapuival. Valami eszméletlen gyönyörű volt.
- Tanár úr! Hol lehet pénzt váltani? -kérdeztem.
- Ha ezek besorakoznának akkor először oda vennénk az irányt.
- Hahóóó. Mindenki! Sorakozóó!- üvöltöttem el magam.
- Köszönöm Adrienn.- mosolygott rám a tanár én pedig visszamosolyogtam rá.
Mindenki besorakozott és elindultunk átváltatni a pénzeket. Körülbelül 1 órát töltöttünk ott. Utána a tanár közölte velünk, hogy mindenki mehet amerre akar csak annyit kér, hogy kisebb csoportokba menjünk. Azt is mondta, hogy 18:00-kor mindenki menjen a kapuhoz.
Nem kellett kétszer mondani, mindenki elment amerre csak tudott.

Mi először az óriás kerékhez mentünk ami 40 perc alatt megy egy kört.
Megvettük a jegyeket és pont öten lehetett beszállni egy kabinba vagy mibe :D.
A többiek jól elszórakoztak, nekem viszont eszembe jutott Tomi.
Amíg körbe nem ért az a szar, én csak rá gondoltam.
Mi lehet vele? Millió kérdés.. Nulla válasz.. FUCK!
Na de mivel péntek 13.-a van még csak most jön a java.
Egyenként gyorsan leszálltunk az óriás kerékről. Dzseni jött le utoljára és ahogy lelépett, a lába beleakadt valamibe.
Az arca brutálisan neki csapódott a betonnak.
- ÁLLÍTSÁK MEG! ÁLLÍTSÁK MÁR MEG! -kiáltottam ahogy csak tudtam. Az óriás kerék azon nyomban megállt.
- Istenem, mit álltok itt?! Hívjatok már segítséget!! Az osztályfőnököt!!-üvöltöttem hisztérikusan.
Mivel Márk a leggyorsabb futó az osztályba, így mint a villám úgy sietett a Práter kapuihoz.
Én átfordítottam Dzsenit a hátára és esküszöm, hogy megijedtem.. A fején mindenhol csurgott le a vér és nem volt eszmélténél. Nem tudom de én még ilyen félelmet sosem éreztem...

Szobafogság

Az ágyamon feküdtem amikor valaki kopogott. Dani volt az.
- Szia hugi.-köszönt mosolyogva.
- Szia.- köszöntem úgy, hogy a plafont bámultam.
- Figyelj. - ült le az ágy szélére. - Bármi gáz van akkor tudod, hogy rám számíthatsz. -simította meg a kezem.
- Aha. Mint mindenki másra.- mondtam ironikusan.
Nem válaszolt semmit csak felállt és kiment a szobámból. Na ennyit arról, hogy rá számíthatok.
Később bekapcsoltam a gépet és gondoltam felmegyek fb-re, hátha fent van már Tomi. Nem volt fent, de az adatlapja ezerrel pörgött. Zsófi írt a legtöbbet neki. Olyanokat, hogy " Tomi eltűntél, ha vagy írj <3 " stb..Hát nekem Tomi ne várja, hogy ilyeneket fogok neki írni..pff..
Kikapcsoltam a gépemet és elővettem a gitáromat. Kicsit már beporosodott, mert régen használtam.
Skillet - Say Goodbye -t játszottam. Már a dal közepefele jártam, amikor valaki megint kopogott.
Letettem a gitárt és odamentem az ajtóhoz. Kinyitottam és anya nézett rám a zöld szemeivel.
- Elhiszem, hogy nagyon rossz neked. Tudom, hogy nagyon rossz, de rengeteg munka van a  munkahelyemen. Nyugodtan bármit elmondhatsz Petinek is vagy akár Daninak is. Ők is ugyan olyan családtagok.
- De azért az mégsem ugyan olyan. Én az anyukámmal akarok leülni és beszélgetni. Legalább egy este.
- Figyelj, nem szeretném de muszáj ezt tennem. Egy hétig nem mehetsz sehova. A gépet és a telefont használhatod. És nem én fogom kifizetni az ajtót, hanem te.
- És még is mennyibe kerül?
- 7000 Ft.
- Az majdnem tízezer forint! Honnan szedek elő annyit? -kerekedett el a szemem.
- Dolgozni fogsz.
- De nekem ez így sok! A tanulás, a banda még már ez is.
- Tudom de meg kell tanulnod. Mit fogsz akkor nagy korodban csinálni?
- Hát ezt nem hiszem el!
Kiment a szobából én pedig leültem az ágyra. Felhúztam a lábaimat törökülésbe és felhívtam Dzsenit.
- Szia.-köszöntem.
- Szia. Na mi van az ajtóval? Elmondtad anyudnak? -érdeklődött.
- Ahh. Ne is mond. Még csak be sem tettem a házba a lábam, már ordibált. Levágtam egy kisebb hisztit, hogy engem senki nem hallgat meg. Most szobafogságban vagyok és ami a legjobb, hogy a pénzt az ajtóra nekem kellesz megkeresni.
- Hát basszus..Nem lennék a helyedben. De hééé..Segítek neked oké?
- Köszi, de egyedül csináltam a balhét. Egyedül hozom is helyre. -mosolyogtam magamba.
- Oké, de ha gáz van szólj. Akkor nem gépezhetsz?
- De. Csak nem mehetek sehova a sulin és a munkán kívül.
- És mennyi az a szaros ajtó? - kérdezte kíváncsian.
- Hétezer.
- Óóh. Azt könnyen összegyűjtöd...Hétfőtől mész egy hetet dolgozni és meg is van a pénz..
- Ja, csak még munkát is kéne találni..Meg be kéne osztani az időmet. Tanulás, banda, munka.
- A banda miatt ne aggódj. Nem hallottam semmit Tomiról. Lehet, hogy most van valami dolga..
- Aha. De leszarom már..
- Na jó de én mentem, mert csengetett valaki. Szia.
- Oké. Szia -köszöntem le.
Ledobtam a telót az ágyra és folytattam a gitározást. Most a Forgiven -t játszottam el. Mostanában a teljesen rá vagyok kattanva a Skilletre.
Még utoljára felnéztem fb-re hátha fent van Tomi de nem volt. Zsófi pedig továbbra is küldi neki az üzeneteket a falára. Istenem, ez már szánalmas...


_____________________________________________________________________
Adrienn órarendje.
hétfő.: matek; fizika; magyar; tesi; angol; német
kedd.: töri; angol; matek; tesi; kémia, magyar
szerda.: német; fizika; osztályfőnöki; rajz; informatika; matek
csütörtök.: töri; kémia; biológia; magyar; matek; angol
péntek; magyar; tesi; angol; angol; biológia

Se híre, se hamva..

Szeptember 12., csütörtök

Már 4 nap telt el azóta, hogy Tomi nem jelentkezett. Még csak a banda miatt sem. Mi van vele? Tényleg nem tudom elképzelni, hogy mi lehet vele.. Aggódok.. Mi van ha baja esett? Áhh, nem hiszem. Tud vigyázni magára.. De mi van ha tényleg van valami baja?..Wáá, megbolondulok.
Legalább egy üzenetet írna, hogy most nem tud feljönni egy darabig.. De neem.. Én nem jutok az eszébe. 

Ma reggel megint jó meleg volt, így ismét lazán öltöztem. Lementem a lépcsőn felkaptam az uzsonnámat és már indulhattam is a buszhoz.
Betettem a fülhallgatót a fülembe és az üvegnek támasztva fejem bambultam ki az ablakon. Dzseni ma nem jött busszal amit nagyon nem is bántam, mert egyszerűen senkihez nem volt kedvem.
Az agyam csak kattogott. Ennyi volt? Ennyit értem neki? Csak játszott velem? Teljesen ki vagyok készülve.
Oda értem a sulihoz és láttam, hogy a többiek kint állnak a lépcsőnél. Nem mentem oda hozzájuk. Az irányt egyenesen a termünkhöz vettem.
Még csak a folyosó elején jártam amikor Dzseni kiabált utánam.
- Adri, várj meg! - kiabálta.
Megálltam és megvártam amíg beér.
- Tudsz valamit Tomiról?- kérdezte.
- Nem. -mondtam lehajtott fejjel, hogy ne lássa, hogy a szemem könnyekben lángol.
Szerencsére nem vette észre, hogy sírtam.
- Ööm. Nekem el kell mennem a mosdóba. Majd a teremben beszélünk.- mondtam és hátat fordítottam.
Közben néha visszapillantottam, hogy Dzseni bement-e a már a terembe. Amikor bement és a folyosón szaladni kezdtem.
Szó szerint berúgtam a mosdó ajtaját és a tükör előtt megálltam. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és a lefolyt sminkemet. Pechemre mikor kimentem, az igazgatóval találtam szembe magam.
- Jó reggel igazgató úr. -köszöntem kedvesen.
- Neked is Adrienn. Megtudhatnám, hogy mi ez a horpadás az ajtón? -kérdezte komoly fejjel rám nézve... Basszus észre sem vettem, hogy úgy berúgtam, hogy ott maradt a nyoma. Istenem, már csak ez kellett..Nem hiszem el..Mivel nem vagyok olyan hazudós, így bevallottam, hogy én voltam.
- Én voltam. Egy kicsit ideges vagyok és hát ez lett az eredménye. -biccentettem az ajtóra.
- Nagyon sajnálom de ezt ki kellesz fizetni. Ugye tudod? - mondta teljes sajnálattal a szemében.
- Tudom, sajnálom. -néztem szomorúan a földet.
Megfordultam és arra lettem figyelmes, hogy már senki nem szaladgál a folyosón. Becsengettek.
Bekopogtam a termünkbe és mikor hallottam azt a bizonyos "igen?" szót, lassan lenyomtam a kilincset. Szerencsémre az osztályfőnököm volt bent, így annyira nem paráztam. Sokkal szarabb lett volna, ha a töri tanárom van bent, mivel az első órám történelem. Na mindegy.
- Elnézést, az igazgató úr miatt késtem. -mondtam.
- Rendben van, de mi történt? -kérdezte.
- Hát, egy kicsit ideges voltam és berúgtam a lány mosdó ajtaját és egy picit...-gondolkoztam. - Nagyon ott maradt a nyoma.- mondtam egy kis halvány mosollyal az arcomon.
- Ügyes vagy Adri. -üvöltötte be röhögve Marci.
- Kösz tesó. - intettem felé nevetve.
- Jól van ülj le a helyedre.- utasított a tanár.- Arról beszélünk, hogy holnap nem jövünk suliba, hanem kiélvezzük, hogy még jó idő van. Elmegyünk egy kicsit kirándulni.
- Na de jó.- dünnyögtem magamba úgy, hogy senki se hallja.
Lassan odasétáltam a helyemre és már úgy voltam vele, hogy mindent leszarok. De ááh.. Anyának még el kell mondanom ezt a budiajtós sztorit...
Tehát mivel elmaradt a töri óra, így egy fokkal jobb kedvem volt. Az kellett volna még, hogy az is itt rikácsoljon nekem. Kicsengetéskor Dzseni rögtön odajött hozzám.
- Adri. Mi van veled? -nézett rám szomorúan.
- Mi lenne?- próbáltam azt mutatni, hogy erős vagyok.
- Kerülsz minket, rongálsz, ideges vagy.
- Nem vagyok ideges!- emeltem fel a hangomat.
- Erről beszéltem. Meg alapból is látni rajtad. -nézett mélyen a szemembe.
Elgondolkoztam egy kicsit azon amit hallottam. Nem tehet senki ilyenné.
- Igazad van. Mostantól nem gondolok semmire és senkire. Csak rátok. -mosolyogtam rá és megöleltem.
- Biztos? Nem akarlak ilyennek látni. - mondta és egyre szorosabban ölelt meg.
- Családi ölelés!!!- üvöltötte be Marci és szó szerint ránk ugrott. A földre estünk és a legjobb, hogy mindenki rajtam feküdt.
- Én is jövööök!!- ordított Márk.
- Neeeeeeeeeeeeeeee!!- szóltunk rá mind a hárman de nem ért semmit.
Márk úgy ránk ugrott, hogy szerintem eltört a nyakam.
- Most már szálljatok le rólam. -mondtam  röhögve.
Nagy nehezen leszálltunk egymásról, én pedig mint egy vénember úgy álltam fel. Mindenem fájt.
- De hee Adri.- kezdett bele Marci.- Mégis, hogy rúgtad be azt a budiajtót? Mint Chuck Norris? -röhögött.
- Nem vagy vicces jó? -nevettem vele együtt.- Ki kellesz fizetnem azt a szart.
- Hát ezt bebasztad.-ütögette meg a vállam Roli és közben tetetett sajnálatos arccal nézett rám.
- Nekem mondod? Szerintem két hétig nem mehetek sehova. Mi vár rám? -kérdeztem szerintem saját magamtól.

Utána az órák viszonylag gyorsan elmentek. Otthon várt rám maga a pokol. Még csak be sem léptem az ajtón de már anya ordibált nekem.
- Varga Adrienn! Most azonnal gyere ide!!
Gyorsan levettem a cipőmet és a konyhába mentem.
- Én esküszöm, hogy nem direkt csináltam.- kezdtem rögtön magyarázkodni.
- Akkor, hogy? Véletlenül?! Véletlenül nem lehet berúgni egy ajtót.-üvöltött le teljesen. Közben megérkezett Peti is.
- Mi ez a nagy hangzavar? Az utcára ki lehet hallani. -jött oda hozzánk.
- Ezt Adrienntől kérdezd. - biccentett egyet felém Anyu.
- Ez nem ér! Mondom, hogy ideges vagyok! Senkivel nem tudok megbeszélni semmit! Anya mindig dolgozik, Peti állandóan az egyetlen pici fiával van elfoglalva. Dzsenivel meg nem lehet beszélni, mert mindenkinek elmond mindent! Velem senki sem fogalakozik! Nem igaz, hogy nem tudtok megérteni egy percre sem! - kiabáltam és már a lépcsőn szaladtam fel sírva.
Egyszerűen mindenből elegem van!

Death Sunrise

Amit mostanában érzek azt egyszerűen nem lehet leírni. Banda meg minden és tök jó, hogy Dani is belement ebbe az egészbe. A lényeg, hogy ma egész délutánra azt terveztem, hogy tanulni fogok, mert a retkes töri tanár kedden dolgozatot irat. De ezt mind csak terveztem..
Reggel lementem a lépcsőn, hogy csináljak magamnak valami reggelit, de egyszer csak megcsörrent a telefonom. Megnéztem gyorsan a kijelzőt és Tomi neve volt rajta.
Remegő kézzel fogadtam el a hívást.
- Szia Adri. Zavarok?
- Szia. Nem, dehogy.
- Na öömm...arról lenne szó, hogy nem találkozhatnánk délután? -hebegte a telefonba.
Nekem itt teljesen elborult az agyam. Eszembe jutott Zsófi és Tomi.
- Ja..Csak, hogy tudd...-kezdtem.- Én nem vagyok olyan lány, mint Zsófi. Hogy csak úgy majd lesmárollak, amikor akarod. Lehet, hogy mindenki oda van érted de én nem! - hazudtam.
Ezt láttam a legjobbnak ha most füllentek egy kicsit. Nem akarom azt, hogy megcsókol vagy valami és utána meg egymáshoz sem szólunk. Bármennyire is oda vagyok Tomiért, ellen kell állnom.
Tomi nem szólt bele a telefonba, így megtörtem én a csendet.
- Itt vagy még?- kérdeztem pár perc után.
- Aha. Csak erre nem tudok mit mondani basszus. Ami meg Zsófival volt, az csak egy csók volt. Semmi több..
- Ja, lehet, hogy neked csak ennyit jelent..-mondtam és meg sem vártam, hogy mit mond, letettem a telefont.
Lehet, hogy hülye vagyok, de nem akarom azt, hogy velem is csak egy csók legyen..Most egy kicsit mérges is vagyok rá.. De, áááh. Mindegy..
Gyorsan megreggeliztem és átöltöztem.

Ismét melegebb volt az időjárás, így csipkés ruhámat vettem fel.
Utána háttal lefeküdtem az ágyamra és felhívtam Dzsenit. Elmondtam neki mindent. Azt, hogy már nem haragszok rá, hogy kikotyogta, hogy Tomi tetszik nekem. Azt is elmondtam neki, hogy Tomi elhívott egy talira de én bunkó módon visszautasítottam.
- Adri! Te akkor egy marha vagy!..-kezdte "kedvesen".- Első látásra belezúgtál Tomiba. Ő elhív téged, hogy talizzatok, de te az okos fejeddel visszautasítod...És nem valami szépen. -tette hozzá.
- De mi van vele meg Zsófival?
- Tomi utálja Zsófit! Nem érted?
- Hát hallod nem tudom.. Mi van ha..- mondtam, de valaki kopogott az ajtómon. - Pillanat, valaki kopogott, majd visszahívlak.
Lassan odasétáltam az ajtóhoz, majd lenyomtam a kilincset.
Egyszerűen nem hittem a szememnek. Tomi volt az!
- Te mit keresel itt? -kérdeztem döbbent arccal.
- Ha te nem jöttél ki velem egy kicsit sétálni, akkor gondoltam át jövök hozzád. Ugye nem zavarok? - kérdezte mosolyogva.
- Nem.- mondtam, már hátat fordítva neki.
Leültem az ágyra és láttam, hogy Tomi még mindig ott áll az ajtóba.
- Ömm. Nem akarsz leülni? - néztem rá furcsán.
- Ja. De. -jött felém és hát nem baj, hogy még két szék volt a szobámba. Neem, neki mellém kell leülnie.
- Az a Dani itthon van? -kérdezte egy kis idő után.
- Nincs, valami csajjal van.
- Óóh. Értem. Akkor öömm...-hajolt közelebb hozzám.
A pulzusom szerintem az egekben volt és a fejem olyan vörös lehetett mint egy ráké.
Tudtam, hogy megfog csókolni, de ezt nem hagytam.

Tehát mielőtt megcsókolt volna, eldűtöttem az ágyra és megfogtam a kezeit. Utána pedig ütögetni kezdtem.
- Ismered a csapd le csacsit?- tereltem el gyorsan a témát.
- Aha. -nézett rám furcsán.
Biztos, hogy hülyének nézett, de nem érdekelt.
Később azt hallottam, hogy valaki trappol felfele a lépcsőn. Gondoltam Dani az.
Gyorsan felpattantam az ágyról.
- Szerintem hazajött Dani. Gyere. - szóltam Tominak.
- Szuper.- dünnyögte magába.
Kinyitottam az ajtómat és bekopogtam Danihoz.
- Dani nyisd ki az ajtót! Itt van Tomi. Bemutatom neked.
- Jó megyek, de ki a gyász az a Tomi? -üvöltötte az ajtó másik oldaláról.
- Hát aki a bandát alapította.
Erre nem válaszolt semmit, csak láttam, hogy a kilincs lenyomódik.
- Hali.-köszönt Tomi.
- Csá.-köszönt vissza Dani.
- Kitaláltad már, hogy mi lesz a banda neve? -fordultam Tomi felé.
- Még nem..Pedig már jó lenne..
- Hát nem ártana haver. -szólt bele Dani is.
- Na akkor mindenki be a szobába és kitalálunk valamit. - toltam be őket Dani szobájába.
Még felhívtam Dzsenit, hogy jöjjön át, mert el kéne dönteni, hogy mi lesz a bandánk neve.
Húsz perc alatt ide is ért hozzánk.
Én és Tomi az ágyon, Dani és Dzseni pedig a földön ültek.
- Na szóval. Mit szólnátok a ..ööö..példáuul..- gondolkozott Dani.- A fuck of systemhez? - nézett ránk.
- Mi?.. Ez milyen banda név lenne már?.. Neem. Ez nem jó. -szóltam közbe.
- Úúúhh..-sikított fel Dzseni.- Legyünk mi a kishegyi lekvárzsibbasztók. - nevetett.
Mindenkiből kitört a röhögés..
- Gyah, basszus. Milyen lenne már, hogyha lenne egy koncertünk és bemondják, hogy " A színpadon a Kishegyi Lekvárzsibbasztók". - mondtam már szinte könnyes szemmel a röhögéstől.
- Na jó most már rakjuk félre a poénokat. -nézett ránk komolyan Tomi.- Mit szólnátok..a... Death Sunrise-hoz? -mondta.
- Hmm.. Ez nem is olyan rossz. A hangzása is elég pofás. Szerintem ez jó lenne. -mondtam.
- Ja. Ez durva. Szerintem is ez jó. -csatlakozott Dzseni is.
Most már mindannyian csak Danira néztünk.
- Nekem tökre nyolc, hogy mi a bandanév. - válaszolta egyszerűen.
- Oké. Akkor hivatalosan is megvan a bandánk neve. Death Sunrise! -mondta örömmel Tomi. - Na, de hogy már ez is megvan nekem mennem kell, mert mindjárt indul a vonatom. Majd hívlak titeket, hogy mikor legyen az első próba. Sziasztok.- állt fel én pedig utána mentem, hogy kikísérjem.
Mikor visszamentem a szobámba Dzseni az ágyon feküdt és valamin nagyon gondolkozott.
- Héé. Mi lenne ha itt aludnék és holnap együtt mennénk suliba? - kérdezte.
- Hát..Várj.. Megkérdezem anyát.
Gyorsan lesiettem a lépcsőn és láttam, hogy anya a konyhában ül és a laptopon valami oldalt böngészik.
- Anya, itt aludhat Dzseni?
- Persze kicsim. -válaszolta.
Hát ez gyorsan ment. Szerintem nem is rám figyelt de nem baj. Ő mondta.
Dzseni utána még gyorsan hazament a cuccáért és a sulitáskájáért.
Utána beszélgettünk egy kicsit de Dzseni elég hamar bealudt. Én viszont az ágyon, háton fekve néztem a plafont és gondolkoztam.
Mi van Tomival? Utálom, ha egy fiú ennyire nyomul. Most akkor szeret? Vagy mi?
Semmit nem értek.