Koncert...

- Dzseni!-kiáltottam, mert észre vettem, hogy nincs mellettem. -Dzsenii!!-furakodtam át a tömegen.
- Mi vaan?-hallottam a hangját a konyha felől.
- Bazdmeg..A szívbajt hoztad rám. Azt hittem, hogy megint történt veled valami.
- Bocs, megéheztem.-röhögött és közben matatni kezdett a hűtőben.- De héé..Hogy fogunk haza menni, ha ilyen nagy vihar van?
- Hát..-néztem rá.- Fogalmam sincs.-mondtam és leültem a földre, közben a falnak dőltem.
Mivel már nem volt olyan buli, mint az előtt, nem szólt a zene, így hallottam, hogy csörög a telefonom. A kijelzőn Anya neve villogott.
- Szia Kicsim. Nem kéne hazajönnötök?-szólt bele fáradtan.
- Jó oké. Én mennék, meg szerintem már Dzseni is, sőt még Dani is, dee...
- Tudom, a vihar..Jó lesz az úgy ha Peti elmegy értetek?
- Te is gyere!-mondtam, közben átvonultam a konyhából egy másik szobába, hogy mások ne hallják a beszélgetésünket.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi bajom.
- Nem érdekel! Egy percre sem fogsz egyedül maradni!!
- Ah..Jól van. Felöltözünk és 20 perc múlva ott vagyunk.-tette le a telefont.
Visszamentem a konyhába és mondtam Dzseninek, hogy kezdjen készülődni, mert jönnek értünk. A hatalmas tömegből előkerítettem Danit is. Úgyszintén haza akart jönni, szóval nekünk a buli itt ért véget. Bár szerintem a többieknek is.

*Másnap*
Tanulás, tanulás, tanulás. Egész nap ennyit csináltam..

Atom nagy témazárók várnak ránk a jövőhéten.
Délután, olyan két óra körül a nagy magolás közepette valaki kopogott az ajtómon. Odamentem kinyitottam és Dzseni lépett be az ajtón.
- Halii.-köszönt egy öleléssel.
- Szia.-mosolyogtam.
- Mit tanulsz te ennyire?-nézett rám jó nagy szemekkel.
- Hát úgy kb mindent.-sétáltam oda az íróasztalomhoz.
- Hagyd már azokat a szaros könyveket!-lökte le az asztalról az összes tankönyvem és füzetem.
- Te mi a lószart csinálsz?
- Én? Megmutatok egy oldalt.-mondta és bekapcsolta a laptopot.
Rákeresett a Depresszió honlapjára és megmutatta, hogy Október 15.-én jönnek Sopronba koncertet adni.
- Jézusooom!!-kiáltottam fel.
- Ugye?-ugrándozott ő is.
- Anyám tuti nem enged el.-tértem észhez. Kizárt dolog, hogy Anyám elengedjen minket, csak ketten.
- Jaahj már. Majd jön Dani is.
- Dani nem szereti a Depressziót.
- Fosok bele! Akkor is jön.-nevetett.
- Hát én nem tudom, hogy ebből mi fog kisülni..


Este bekopogtam Danihoz, hogy rákérdezzek erre a koncertes dologra. Még csak annyit mondtam, hogy lesz itt Sopronban egy koncert, de ő már rögtön azt felelte, hogy szó sem lehet róla. Nem érdekelt, én tovább is csak nyaggattam.
- De megkérdezted már Anyát?-kérdezte.
-Ááááállj! Te Anyának nevezted az Anyám? Oké ez így bonyolult, de már Anyának nevezed?
- Ja. Beletörődtem abba ami történt. Apáék elváltak és talált az életébe mást.
- Úúh. Hát ez tök jó. Akkor én is hívjam Apámnak Petit?
- Ahogy gondolod.- nevetett.-Na..Tehát.. Anyát megkérdezted már erről?
- Ahhj.. Még nem, mert tudom, hogy úgy sem enged el engem, ha csak Dzsenivel megyek.
- Hát..Nem tudom...Őszintén szólva semmi kedvem nincs hozzá..
- Kérleeeeek.-kérleltem.
- Addig nem szállsz le rólam ugye?
- Nem.-vigyorogtam.