Se híre, se hamva..

Szeptember 12., csütörtök

Már 4 nap telt el azóta, hogy Tomi nem jelentkezett. Még csak a banda miatt sem. Mi van vele? Tényleg nem tudom elképzelni, hogy mi lehet vele.. Aggódok.. Mi van ha baja esett? Áhh, nem hiszem. Tud vigyázni magára.. De mi van ha tényleg van valami baja?..Wáá, megbolondulok.
Legalább egy üzenetet írna, hogy most nem tud feljönni egy darabig.. De neem.. Én nem jutok az eszébe. 

Ma reggel megint jó meleg volt, így ismét lazán öltöztem. Lementem a lépcsőn felkaptam az uzsonnámat és már indulhattam is a buszhoz.
Betettem a fülhallgatót a fülembe és az üvegnek támasztva fejem bambultam ki az ablakon. Dzseni ma nem jött busszal amit nagyon nem is bántam, mert egyszerűen senkihez nem volt kedvem.
Az agyam csak kattogott. Ennyi volt? Ennyit értem neki? Csak játszott velem? Teljesen ki vagyok készülve.
Oda értem a sulihoz és láttam, hogy a többiek kint állnak a lépcsőnél. Nem mentem oda hozzájuk. Az irányt egyenesen a termünkhöz vettem.
Még csak a folyosó elején jártam amikor Dzseni kiabált utánam.
- Adri, várj meg! - kiabálta.
Megálltam és megvártam amíg beér.
- Tudsz valamit Tomiról?- kérdezte.
- Nem. -mondtam lehajtott fejjel, hogy ne lássa, hogy a szemem könnyekben lángol.
Szerencsére nem vette észre, hogy sírtam.
- Ööm. Nekem el kell mennem a mosdóba. Majd a teremben beszélünk.- mondtam és hátat fordítottam.
Közben néha visszapillantottam, hogy Dzseni bement-e a már a terembe. Amikor bement és a folyosón szaladni kezdtem.
Szó szerint berúgtam a mosdó ajtaját és a tükör előtt megálltam. Gyorsan letöröltem a könnyeimet és a lefolyt sminkemet. Pechemre mikor kimentem, az igazgatóval találtam szembe magam.
- Jó reggel igazgató úr. -köszöntem kedvesen.
- Neked is Adrienn. Megtudhatnám, hogy mi ez a horpadás az ajtón? -kérdezte komoly fejjel rám nézve... Basszus észre sem vettem, hogy úgy berúgtam, hogy ott maradt a nyoma. Istenem, már csak ez kellett..Nem hiszem el..Mivel nem vagyok olyan hazudós, így bevallottam, hogy én voltam.
- Én voltam. Egy kicsit ideges vagyok és hát ez lett az eredménye. -biccentettem az ajtóra.
- Nagyon sajnálom de ezt ki kellesz fizetni. Ugye tudod? - mondta teljes sajnálattal a szemében.
- Tudom, sajnálom. -néztem szomorúan a földet.
Megfordultam és arra lettem figyelmes, hogy már senki nem szaladgál a folyosón. Becsengettek.
Bekopogtam a termünkbe és mikor hallottam azt a bizonyos "igen?" szót, lassan lenyomtam a kilincset. Szerencsémre az osztályfőnököm volt bent, így annyira nem paráztam. Sokkal szarabb lett volna, ha a töri tanárom van bent, mivel az első órám történelem. Na mindegy.
- Elnézést, az igazgató úr miatt késtem. -mondtam.
- Rendben van, de mi történt? -kérdezte.
- Hát, egy kicsit ideges voltam és berúgtam a lány mosdó ajtaját és egy picit...-gondolkoztam. - Nagyon ott maradt a nyoma.- mondtam egy kis halvány mosollyal az arcomon.
- Ügyes vagy Adri. -üvöltötte be röhögve Marci.
- Kösz tesó. - intettem felé nevetve.
- Jól van ülj le a helyedre.- utasított a tanár.- Arról beszélünk, hogy holnap nem jövünk suliba, hanem kiélvezzük, hogy még jó idő van. Elmegyünk egy kicsit kirándulni.
- Na de jó.- dünnyögtem magamba úgy, hogy senki se hallja.
Lassan odasétáltam a helyemre és már úgy voltam vele, hogy mindent leszarok. De ááh.. Anyának még el kell mondanom ezt a budiajtós sztorit...
Tehát mivel elmaradt a töri óra, így egy fokkal jobb kedvem volt. Az kellett volna még, hogy az is itt rikácsoljon nekem. Kicsengetéskor Dzseni rögtön odajött hozzám.
- Adri. Mi van veled? -nézett rám szomorúan.
- Mi lenne?- próbáltam azt mutatni, hogy erős vagyok.
- Kerülsz minket, rongálsz, ideges vagy.
- Nem vagyok ideges!- emeltem fel a hangomat.
- Erről beszéltem. Meg alapból is látni rajtad. -nézett mélyen a szemembe.
Elgondolkoztam egy kicsit azon amit hallottam. Nem tehet senki ilyenné.
- Igazad van. Mostantól nem gondolok semmire és senkire. Csak rátok. -mosolyogtam rá és megöleltem.
- Biztos? Nem akarlak ilyennek látni. - mondta és egyre szorosabban ölelt meg.
- Családi ölelés!!!- üvöltötte be Marci és szó szerint ránk ugrott. A földre estünk és a legjobb, hogy mindenki rajtam feküdt.
- Én is jövööök!!- ordított Márk.
- Neeeeeeeeeeeeeeee!!- szóltunk rá mind a hárman de nem ért semmit.
Márk úgy ránk ugrott, hogy szerintem eltört a nyakam.
- Most már szálljatok le rólam. -mondtam  röhögve.
Nagy nehezen leszálltunk egymásról, én pedig mint egy vénember úgy álltam fel. Mindenem fájt.
- De hee Adri.- kezdett bele Marci.- Mégis, hogy rúgtad be azt a budiajtót? Mint Chuck Norris? -röhögött.
- Nem vagy vicces jó? -nevettem vele együtt.- Ki kellesz fizetnem azt a szart.
- Hát ezt bebasztad.-ütögette meg a vállam Roli és közben tetetett sajnálatos arccal nézett rám.
- Nekem mondod? Szerintem két hétig nem mehetek sehova. Mi vár rám? -kérdeztem szerintem saját magamtól.

Utána az órák viszonylag gyorsan elmentek. Otthon várt rám maga a pokol. Még csak be sem léptem az ajtón de már anya ordibált nekem.
- Varga Adrienn! Most azonnal gyere ide!!
Gyorsan levettem a cipőmet és a konyhába mentem.
- Én esküszöm, hogy nem direkt csináltam.- kezdtem rögtön magyarázkodni.
- Akkor, hogy? Véletlenül?! Véletlenül nem lehet berúgni egy ajtót.-üvöltött le teljesen. Közben megérkezett Peti is.
- Mi ez a nagy hangzavar? Az utcára ki lehet hallani. -jött oda hozzánk.
- Ezt Adrienntől kérdezd. - biccentett egyet felém Anyu.
- Ez nem ér! Mondom, hogy ideges vagyok! Senkivel nem tudok megbeszélni semmit! Anya mindig dolgozik, Peti állandóan az egyetlen pici fiával van elfoglalva. Dzsenivel meg nem lehet beszélni, mert mindenkinek elmond mindent! Velem senki sem fogalakozik! Nem igaz, hogy nem tudtok megérteni egy percre sem! - kiabáltam és már a lépcsőn szaladtam fel sírva.
Egyszerűen mindenből elegem van!