Kegyetlenül hosszúnak tűnt az a hétvége. Eseménydús volt az biztos...
*Másnap*
Ma reggel jó kedvvel ugrottam ki az ágyamból. Hirtelen minden problémát elfelejtettem, aztán eszembe jutott, hogy hétfő van és még munkám sincs. Ennek ellenére boldogan lépkedtem le a lépcsőfokokon. Az égegyadta világon semmi nem érdekelt. Csak magamra koncentráltam. Felkaptam valami laza öltözéket és már indultam is a suliba.
*Másnap*
Ma reggel jó kedvvel ugrottam ki az ágyamból. Hirtelen minden problémát elfelejtettem, aztán eszembe jutott, hogy hétfő van és még munkám sincs. Ennek ellenére boldogan lépkedtem le a lépcsőfokokon. Az égegyadta világon semmi nem érdekelt. Csak magamra koncentráltam. Felkaptam valami laza öltözéket és már indultam is a suliba.
Kiléptem az ajtón és még mindig az a jó nyári szellő csapta meg az arcomat. Annak ellenére, hogy már szeptember közepe van, gyönyörűen ragyogott a nap és csicseregtek a madarak.
A sulihoz érve a többiek nem ácsorogtak kint a lépcsőnél, úgy ahogy szoktak. Kíváncsian közeledtem a termünk felé. Úgy éreztem mintha már ezer éve nem léptem volna be ebbe a suliba.
A kilencedikesek mosolyogva beszélgettek és boldogan szaladgáltak.
Beléptem a termünkbe és a tanári asztalnál az osztályfőnök állt. Illedelmesen köszöntem és csendben a helyemre mentem. A tanár érdeklődött Dzseni felől és arról is szó volt, hogy vigyázzunk magunkra, mert a legkisebb balesetből is kerülhetünk élet veszélybe.
Ezután az osztályfőnök odajött hozzám. Üzent vele az igazgató. Azt mondta, hogy nem kell kifizetnem az ajtót, mert tudja mennyire jóba vagyok Dzsenivel és hogy most milyen rossz nekem.
Még jobb kedvvel üldögéltem a helyemen. A banda most szünetet tart, Dzseni állapota javul és már az ajtóért sem kell melóznom. Lehet, hogy minden kezd visszajönni a régi kerékvágásba?
Az órák hamar elrepültek és az osztályban már mindenkinek egyre jobb kedve volt.
A kijárat felé haladtam Rolival és Marcival mikor megpillantottam Zsófit és az a-s barátnőit. Nem akartam semmit tenni, csak mint egy átlagos lány, elsétálni mellettük. Ezt is tettem volna, ha nem hallottam volna meg a beszélgetésüket.
- Nem tudom, hogy mit fújnak fel annyira azon a hülye Dzsenin. -kezdte unottan. - Felőlem meg is dögölhetne az a csaj. Fúú de utálom..
Az arcomról a gyűlöletet és mérget lehetett leolvasni. Nem hagytam annyiban a dolgot. Nem mondtam semmit csak oda sétáltam és bevertem egyet Zsófinak. Úgy csinált, mintha nem tudná, hogy miért kapja. Nem érdekelt. Feltudtam volna robbanni az idegességtől. Továbbra is ütöttem, vertem mikor valaki hátulról rángatni kezdett, hogy szálljak le Zsófiról.
- Adri! Szállj már le róla!! Ebből baj lesz! -üvöltötte Roli és egyre erősebbeket rántott rajtam.
- Nem érdekel!!! -kiabáltam és Roli úgy hátra rántott, hogy a földre estem. - Rohadék!!- kiáltottam Zsófi felé.
- Gyere már segíteni basszus. -fordult hátra Roli Marcihoz.
Most már ketten fogtak le, de én még továbbra is törtem volna előre.
Tíz perc után sikerült lenyugodnom de a harag olyan volt bennem, mintha megmarkolnék egy izzó széndarabot azzal a szándékkal, hogy másra dobom. De mégis én leszek az, aki megégeti magát és a legnagyobb fájdalmat érzi majd..
Roli oda szaladt Zsófihoz és szemügyre vette a kezein való sebeket.
- Adri! Neked elment az eszed?!- üvöltött Roli úgy ahogy csak tudott. Én nem szóltam semmit csak magam elé bámultam Zsófival együtt. Hogy tehettem ilyet? Ez nem én vagyok!
A többi tanuló figyelmes lett a nagy ordibálásra és egyre többen gyűltek körénk. Minden diák szemében az ijedelem ült. Rémült tekintettel pillantottak felém.
Az iskola bejárati ajtója hirtelen kicsapódott és az igazgató felháborodott arccal lépett ki rajta. Arcáról az idegességet, a dühöt és egy kicsi félelmet lehetett észre venni.
A sulihoz érve a többiek nem ácsorogtak kint a lépcsőnél, úgy ahogy szoktak. Kíváncsian közeledtem a termünk felé. Úgy éreztem mintha már ezer éve nem léptem volna be ebbe a suliba.
A kilencedikesek mosolyogva beszélgettek és boldogan szaladgáltak.
Beléptem a termünkbe és a tanári asztalnál az osztályfőnök állt. Illedelmesen köszöntem és csendben a helyemre mentem. A tanár érdeklődött Dzseni felől és arról is szó volt, hogy vigyázzunk magunkra, mert a legkisebb balesetből is kerülhetünk élet veszélybe.
Ezután az osztályfőnök odajött hozzám. Üzent vele az igazgató. Azt mondta, hogy nem kell kifizetnem az ajtót, mert tudja mennyire jóba vagyok Dzsenivel és hogy most milyen rossz nekem.
Még jobb kedvvel üldögéltem a helyemen. A banda most szünetet tart, Dzseni állapota javul és már az ajtóért sem kell melóznom. Lehet, hogy minden kezd visszajönni a régi kerékvágásba?
Az órák hamar elrepültek és az osztályban már mindenkinek egyre jobb kedve volt.
A kijárat felé haladtam Rolival és Marcival mikor megpillantottam Zsófit és az a-s barátnőit. Nem akartam semmit tenni, csak mint egy átlagos lány, elsétálni mellettük. Ezt is tettem volna, ha nem hallottam volna meg a beszélgetésüket.
- Nem tudom, hogy mit fújnak fel annyira azon a hülye Dzsenin. -kezdte unottan. - Felőlem meg is dögölhetne az a csaj. Fúú de utálom..
Az arcomról a gyűlöletet és mérget lehetett leolvasni. Nem hagytam annyiban a dolgot. Nem mondtam semmit csak oda sétáltam és bevertem egyet Zsófinak. Úgy csinált, mintha nem tudná, hogy miért kapja. Nem érdekelt. Feltudtam volna robbanni az idegességtől. Továbbra is ütöttem, vertem mikor valaki hátulról rángatni kezdett, hogy szálljak le Zsófiról.
- Adri! Szállj már le róla!! Ebből baj lesz! -üvöltötte Roli és egyre erősebbeket rántott rajtam.
- Nem érdekel!!! -kiabáltam és Roli úgy hátra rántott, hogy a földre estem. - Rohadék!!- kiáltottam Zsófi felé.
- Gyere már segíteni basszus. -fordult hátra Roli Marcihoz.
Most már ketten fogtak le, de én még továbbra is törtem volna előre.
Tíz perc után sikerült lenyugodnom de a harag olyan volt bennem, mintha megmarkolnék egy izzó széndarabot azzal a szándékkal, hogy másra dobom. De mégis én leszek az, aki megégeti magát és a legnagyobb fájdalmat érzi majd..
Roli oda szaladt Zsófihoz és szemügyre vette a kezein való sebeket.
A többi tanuló figyelmes lett a nagy ordibálásra és egyre többen gyűltek körénk. Minden diák szemében az ijedelem ült. Rémült tekintettel pillantottak felém.
Az iskola bejárati ajtója hirtelen kicsapódott és az igazgató felháborodott arccal lépett ki rajta. Arcáról az idegességet, a dühöt és egy kicsi félelmet lehetett észre venni.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése