2. fejezet - Elvesztett barátnő

Ma mikor felkeltem rögtön ránéztem a telefonomra. Az óra 10:35- öt mutatott. Mikor megláttam az időt a szemem csak úgy felpattant és kutyafuttában loholtam le a lépcsőn. Ugyanis Jázminnal 10 órakor kellett volna találkoznom a tóparton, Nyéken.
Míg a buszon ültem, felhívtam Jázmint, hogy ott van-e még.
- Szia, ne haragudj, hogy nem mentem csak elaludtam egy kicsit.- mondtam.
- Szia- nevetett bele a telefonba. - Most mondjam, hogy nem ismerek rád?
- Jól van na. Nem tehetek róla.- röhögtem vele együtt. - Na figyi a tóparton vagy még?
- Aha.
- Oké, akkor olyan 10 perc és ott vagyok.
Leraktam a telefont és ahogy mondtam, olyan 10-11 perc körül meg is érkeztem. És ebben az időben benne van a buszmegállótól való séta a tóig. Huuh, azért ez nem semmi. :D

Mivel a tónál egy retkes pad nem volt, így a partra ültünk le. Hát..Nem tétováztam, rögtön belekezdtem a mondanivalómba.
- Figyi Jázmin. Valamit mondanom kell.
- Mond.
- Szóval..Az van..- dadogtam.- Hogy holnap elköltözünk.
- Mond, hogy csak viccelsz.-mondta halkan.
- Nem.
- Hova mentek? - kérdezte a víz felé bambulva.
- Sopron.
- De hát az az ország másik oldalán van. - mondta már könnyes szemekkel. Amikor megláttam a könnycseppeket a szemében, rám is a zokogás tört.
- Sajnálom..-kezdtem bele.
- Mit sajnálsz? Még csak rám nem is gondolsz..Biztos meg lehet oldani valahogy, hogy te ne menj el. Vagy te elakarsz?..Maradhatnál a nagymamádéknál vagy valami.
- Hagy mondjam már végig basszus.- ordítottam le. - Én is csak tegnap tudtam meg! Én is ki voltam készülve de nincs mit tenni! Érted?!
- De te elakarsz menni?
Gondolkoztam..Körülbelül két percig..Arra jutottam, hogy az a legjobb ha azt mondom ,hogy igen. Hisz már tényleg nincs mit tenni. Új suli, új barátok.
- Igen, elakarok.
- Aha, szóval nem voltam igaz barátod.
Nem akartam megbántani Jázmint, így muszáj voltam az igazságot elmondani.
- Jázmin. Te is tudod, hogy az osztályba csak beled voltam jóban. Az itteni osztály fele még csak azt sem tudja, hogy hogy hívnak. Hiába voltam gitár versenyeken. Senkinek semmi.
- Mindegy, hagyjuk inkább egymást békén. Neked lesznek új barátaid, nekem maradnak a régiek.
Ezzel felállt és elment. Magam elé bámultam, hogy mit vesztettem el. Jázmint már ovis korom óta ismerem. Mit fogok nélküle kezdeni? Kinek fogok mesélni az új életemről.
Kezdtem nem is inkább szomorú lenni hanem ideges.
Levettem a tornacipőmet és a kezembe vettem. Bementem egy kicsit a tóba és a langyos víz szélén elindultam hazafelé. Elértem a tó végére és visszavettem a cipőt. Felültem a buszra és az ablakon kifele ismét elmerültem a gondolataimban.
Hazaérve rögtön anyu ugrott az arcomba.
- Elmondtad neki?
- El és hála nekem a büdös életbe nem fogok már vele beszélni. Anya, most mond meg, hogy miért az ország másik felére kell mennünk? Hogy fogok, majd így találkozni a régi barátimmal? Ja, bocsi. Már egy sincs.
Leültem a lépcsőre és sírni kezdtem.
- Adri. Tudom, hogy most ez nagyon nehéz neked de így döntöttem.-ült le mellém.
- Az nem számít, hogy én mit akarok?- mondtam lehajtott fejjel a cipőmet nézve, mintha olyan érdekes lenne.
- De, csak figyelj. Sopronban még tudod. Tavaly nyáron megismertem egy férfit. Hozzájuk fogunk költözni.
- Hozzájuk?- kérdeztem vissza.
- Igen, van egy fia.
Erre már tényleg nem tudtam mit mondani. Tehát mi csak egy pali miatt költözünk el Sopronba. Én itt hagyom a barátaimat meg úgy körülbelül mindent csakhogy anyám összeköltözhessen valakivel.
Felálltam a lépcsőről és felszaladtam a szobámba. Anya hallottam, hogy utánam jön, de én becsaptam az ajtót magam mögött.
Elvesztettem az egyetlen, egyben legjobb barátnőmet is. Már csak abban reménykedek, hogy az új sulimban lesz több barátom is és hogy lesz olyan barátnőm, mint Jázmin volt.