Kiskutya

- De ez semmi komoly. -magyarázkodott tovább Anya.
- Ne idegesíts fel. -kiabáltam.
- Jól van.. Veszekedtünk és tányérokat dobott a földhöz. Én pedig elcsúsztam és beleestem a szilánkokba.
- És ő most hol van? -kérdeztem dühösen.
- Már elment..
- Peti erről tud valamit?
- Nem és szeretném ha nem is tudna.
- Én nem mondom meg neki, de mi lesz ha visszajön?
- Már mint apád? -kezdte.
- Nem az apám! -vágtam közbe.
- Nem fog visszajönni.
Legyintettem egyet és feldúltan felszaladtam a szobámba. Mikor lesz már ennek vége? Mikor lesz olyan az életünk, mint amilyen volt? Az lenne a legjobb, ha Dzsenit kiengednék a kórházból. Vele mindent megtudnék beszélni és biztos vagyok benne, hogy segíteni is tudna valahogy.
Mivel holnapra rengeteg házit adtak fel, neki álltam tanulni. Csak abban reménykedek, hogy holnap nem én fogok felelni töriből.. Az összes írásbelit csak úgy összecsaptam, a szóbelihez pedig még csak ki sem nyitottam a könyveket. Lesz ami lesz.


Este tíz körül a gyomrom korgó hangot adott ki. Gondoskodnom kell pocakról, így halkan, mint valami kém, lesettengettem a lépcsőn.

A konyhában halvány fény volt. Lassan odamentem és kikukkantottam, hogy ki lehet az.
Anya kötözte be a kezét valami vizes ronggyal.
- Még mindig fáj? -kérdeztem halkan, ő pedig rémülten felugrott a székből.
Halványan bólintott egyet, én pedig kivettem egy kinder tejszeletet a hűtőből.
- Anya.- szólaltam meg egy idő után. - A telefonomat legalább nem adnád vissza? Hogy Dzsenivel tudjak beszélni..
- A telefont azt nem, de ha akarsz akkor bemehetsz hozzá.
Én erre a nyakába ugrottam ő pedig kiáltott egy héééé-t, hogy vigyázzak a kezére.
Boldogan lépkedtem fel a lépcsőn, attól a gondolattól, hogy holnap már beszélhetek Dzsenivel.

*Másnap*
Reggel óriási nagy gyomorgörccsel ébredtem. Lehet, hogy nem ártott volna egy kicsit tanulnom..
Csak akkor volt jobb kedvem, ha arra gondoltam, hogy ma láthatom Dzsenit.
A sulihoz érve nagyon hiányoztak a Dzsenivel váltott beszélgetések. Olyan fontos dolgokról kérdezgettük egymást, hogy tanultál mára? vagy, hogy nem tudod, ma írunk dogát?
Most legalább őszintén mondhatnám, hogy nem tanultam..
Ma Peti vitt el a suliba. Érdekes, amióta verekedtem a suliban, hozzám sem szól. Ha neki jó így, akkor nekem is..Nem nagyon érdekel..
Első óra töri volt. A tanár becsapta maga utána az ajtót és megállt az osztállyal szemben.
- Az fog ma felelni, akinél a napló pont kinyílik. -mondta és lecsapta a naplót az asztalra, ami pedig valaki nevénél kinyílt.
- A mai felelőnk Alföldi Márk. - mondta a tanár én pedig egy jó nagyot felsóhajtottam.
Márk lazán kisétált a táblához és mondta, hogy a tanár kérdezzen.
- Ismételni fogunk tavalyról. Öt kérdést fogok feltenni, amennyit tudsz annyi a jegy.
Márk megtördelte a kezeit, közben jobbra-balra rángatta a fejét.
- Első kérdés. Hol halt meg Kossuth Lajos? - kérdezte a tanár a naplót lapozgatva.
A felelő fájdalmas arccal nézett végig a termen és a szájával azt tátogta, hogy valaki segítsen neki.
Ma már az is kiderült, hogy Márk nem tud szájról olvasni. Akárhogy tátogtam, hogy Torinó, se hogy sem sikerült neki. Így a kezeimmel tölcsér alakot formáltam és a számhoz tettem, majd megpróbáltam neki súgni. Hosszas gondolkozás utána megszólalt.
- Meg van! Meg van!!- üvöltött. - Tokió. - mondta vidáman én pedig egy hatalmasat a homlokomra csaptam. Hogy lehet valaki ennyire hülye?...
A tanár higgadtan közölte Márkkal, hogy egy jegy minusz..
Durván 15 percet állt Márk a táblánál, aztán helyre ment egy kettessel. Nézzük a jó oldalát, jobb mint az egyes.
A többi óra normális hangulatban telt el.
Kimentem az iskola ajtaján és a lépcsőn egy nagyon aranyos kis kutyát pillantottam meg. Feje az első lépcsőfokon, a hátsó lábai pedig a másodikon voltak.

Köztudott tény, hogy én oda vagyok a kutyákért és nem volt szívem ott hagyni.
- Gyááá, egy kiskutya.-hallottam Roli hangját én pedig felálltam. - Tiéd? -kérdezte.
- Nem, de annyira aranyoos. Én nem tudom azt csak így itt hagyni. Mi legyen vele?

***