1. fejezet - Félelem

Már csak 5 nap és újra kezdődik a suli. Tizedik osztályt fogom kezdeni. El sem hiszem, hogy ilyen gyorsan repül az idő. Mintha még csak tegnap ballagtam volna az általános iskolából. Na mindegy.
Reggel amint felkeltem, szokásom szerint beindítottam a zenét. Közben szépen lassan felöltöztem, reggeliztem, fogat mostam.
A mai napra nem sok mindent terveztem így kimentem a kertbe egy kicsit gitározni. Amikor a Nickelback - Savin Me című dalát játszottam el, az emlékek hirtelen előtörtek bennem. Előttem volt az autóbalesetem amiben apukám meghalt. Ahh kegyetlen volt.
Éppen könnyekben volt a szemem amikor anyu lépett ki a hátsó ajtón.
- Adri, gyere ebédelni.- szólt nekem.
- Jézusom már ennyi az idő?- döbbentem le teljesen. Ahogy belemerültem a gondoltaimban észre sem vettem hogy már ebéd idő van.
- Igen de kérlek siess, mert utána el kell mennem.
- Hova mész? -kérdeztem.
- Fodrászhoz. -felelte furcsán.
- Oké, megyek.
Gyorsan megebédeltem és anya is elment a fodrászhoz. Kihasználtam az időt. Elővettem a közös fotókat apával és nézegetni kezdtem. Az ágyamon, törökülésben a kis dobozt az ölemben tartva hol nevettem, hol pedig sírtam. Rengeteg vicces képet is találtam.
Az ajtómon kopogtak, így feleszméltem a bambulásból.
- Adri, beszélnünk kell. - szólt anya.
- Oké, ki vele. -mondtam mosolyogva.
- Előre mondom, hogy nem fogsz örülni.
- Naa. Mond már. Kíváncsi vagyok.- nyávogtam még mindig vidáman.
- Nem a fodrásznál voltam. Papírokat kellett elintéznem.
- Milyen papírokat? - kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
- Eladjuk a házat és elköltözünk. - jelentette ki lehunyt szemekkel.
- Mi van?! -háborodtam fel.
- Tudom, hogy most ez rossz neked de...-
- Mi de?!- fojtottam  belé a szavakat. - Rossz?! Öt nappal a suli előtt bejelented, hogy elmegyünk innen?! A barátaimmal mi lesz?! Rám nem gondolsz?!..Mit fogok én csinálni egy teljesen idegen városban?!- fakadtam ki.
- Lányom, figyelj már rám egy kicsit.- könyörgött.
- Ideköt engem minden emlék.- mondtam halkan, zokogva.
- Sopronba megyünk.
- Az ország másik oldalára?! Jó hogy nem Németországba..Ezt nem hiszem el.- sírtam továbbra is.
- Holnap után megyünk.- mondta tovább anya.
Nem feleltem semmit. Egyszerűen nem jutottam szóhoz. Miért nem lehetett hamarabb közölni velem?
Anya kiment a szobámból, nekem pedig mint valami vízesés, úgy potyogtak a könnyek a szememből.
Gyorsan felhívtam Jázmint, az itteni legjobb barátnőmet, hogy holnap találkozzunk. Beleegyezett csak még nem tudja, hogy mit akarok mondani.
Elmentem vacsorázni majd felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra és mindenen csak úgy kattogott az agyam.
Félek az új sulitól. Félek az új várostól. Félek, hogy nem fogadnak be az osztályba. Félek, hogy nem lesznek barátaim. Félek itt hagyni a szülővárosom. Félek itt hagyni az emlékeket. De mindennél jobban félek itt hagyni a barátaimat.
Egyszerűen mindentől félek!